Meghívó

„Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékéért” Alapítvány,
a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a
Történelmi Vitézi Rend

tisztelettel meghívja Önt

Kucsera János
a müncheni Széchenyi Kör elnöke

„Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban”

című kötetének képes vetítéssel egybekötött veszprémi bemutatójára,

2019.szeptember 6-án (pénteken) 15.00 órakor,

 a Veszprém, Mártírok útja 11. szám alatt (volt MHSZ székház), a  földszinti 56-os emlékszoba helyiségébe.

A kötet a helyszínen 2.500,- forintos kedvezményes áron megvásárolható.

Pintér Kornél
Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet
országos elnöke

Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet
Veszprém – 8200, Mártírok útja 11.
Tel: 70/256-5324

 

 

 

 

 

 

 

RÁCS MÖGÖTT. PRÁGA ’89 | KEREKASZTAL – BESZÉLGETÉS

2019.08.28 – 17:00 óra
Magyar Nemzeti Múzeum – Díszterem 

Kerekasztal beszélgetés Deutsch Tamással, a FIDESZ-KDNP Európa Parlamenti Képviselőjével, Pesty László dokumentumfilmessel és Mitrovits Miklós történésszel, a korabeli Csehszlovákia szakértőjével, polonistával.
A Kerekasztal beszélgetést vezeti: Tóth Eszter Zsófia történész, a Veritas Intézet munkatársa.

1989. augusztus 21-én több ezer ember, köztük magyar és lengyel fiatalok tüntetett Prágában a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968-as csehszlovákiai beavatkozásának évfordulóján a kommunista rendszer ellen.

A csehszlovák rádió reggeli híradása szerint háromszázhúsz csehszlovák és ötven külföldi állampolgárt állítottak elő a késő estig elhúzódó hétfői prágai tüntetések során. Az ügyész a közrend súlyos megsértése miatt előzetes letartóztatásba helyezett több magyar állampolgárt is, így: Lantos Istvánt, Pesty Lászlót, Kerényi Györgyöt, Deutsch Tamást, Németh László Ákost, Huber Pált, Bodó Gábort, Pataki Gábort és Kubinyi Gergelyt.

Valamennyiüknél a közrend megsértése volt az indoklás. Később Kerényi György és Deutsch Tamás kivételével a többieket szabadon engedték, a maradék két letartóztatott még napokig a prágai fogda vendégszeretetét élvezte, felhívva magára a magyar és a nemzetközi sajtó figyelmét.

A program regisztrációköteles!
(Az alábbi linkre kattintva, a kép alatt bal oldalon található a Regisztráció!)
https://mnm.hu/hu/esemenyek/kiallitas/racs-mogott-praga-89-kerekasztal-beszelgetes

Jegyár: 500 Ft programjegy

Helyszín: Díszterem

 

 

Hozzászólás dr. Bencze Izabella “Eredeti Himnuszunk” című írásához

Bár miénk az egyik, (vagy a) legszebb himnusz, mégis, a világban muzikálisnak elkönyvelt magyar nép fiai inkább csak hallgatják, és nem éneklik azt. Miért van ez így?

Laczó András Bartók-Pásztory díjas, a M. Áll. Operaház Aranygyűrűs énekművészének, az előadóművész szemszögéből kialakított gondolatai

 

Kedves Dr. Bencze Izabella, Kedves Olvasók!

Az Opera Nagyköveteként sok-sok előadást tartottam élő énekkel illusztrálva: Ismerd meg a világ egyik legszebb operáját, a Bánk bánt! Az előadásomban mindig foglalkoztam a Himnusszal is.

A Hősök terén akkor énekeltem két alkalommal, amikor ünnepeltük Nándorfehérvár diadalát és a harang ünnepét. Mint a Himnusz előadás problematikájával évtizedek óta foglalkozó előadó, természetesen ott voltam a Nemzeti Múzeum díszünnepségén is. Örömmel hallgattam riportját a Vasárnapi Újságban, és így olvastam az írását is.

Ma ezt a csodálatos dallamot mindenki áhítattal és „kellő bűntudattal” hallgatja, és a felvételeken minél nagyobb a karmester, annál nagyobb az áhítat, de vajon ez volt tényleg a szerző szándéka?

Mint ismeretes, a reformkor idején a felemelkedő, magára találó nemzetnek szüksége volt a lelkesítő himnuszra. Erkelnek a belső indíttatás mellett presztízs-kérdés volt, hogy elinduljon a pályázaton, és a versenytársak előtt, meg is nyerje azt.

Vizsgáljuk meg a művét, de ne az utókor szemével és fülével, hanem képzeljük el, és próbáljuk megfejteni az alkotás, a komponálás menetét: Mondjuk, áll a Mester az ablaknál és kóstolgatja a költeményt: Szavaláskor minden sorkezdetre hangsúly kerül (1. versszak kb. 20 másodperc). Később elgondolkodva, lassan fel-le sétálgatva, skandálja a szöveget dallam nélkül, csak egy hangmagasságban, (ez kb. a duplája, 40 mp.). De vajon hogy jön ki a lépés? Nincs az a bikkfa poéta, aki minden szótagra lépne, pláne egy zseni nem! Akkor mire lép? Csakis így, két szótagonként: Isten áld meg a magyart, kedvvel, bősé-éggel.

Szinte már azt is látom, ahogy vezénylésként a fúvószenekari karmesterek nagy rúdját le, majd felfelé mozgatja.

A leírt tempóban, a hangsúlyos szótagokra mindig lefelé mozdul a karmesteri rúd. (Isten áld meg a magyart, kedvvel, bősé-éggel.)

A bemutatót követően ugyanis legtöbbször minden bizonnyal fúvószenekaron szólalt meg a Himnusz.

Ezután előveszi az íróasztalfiókból a kottalapot, a sor elejére C jelet tesz. Ez, mint taktusjelzés, a félkörből, a tempus imperfectum jelből ered, az ütem két-tagúságára utal, és nem a szótagolás irányába vezető 4/4-et ír, ami félrevezető lenne!

Ráírja továbbá: Andante religioso, (lépésben, vallásosan), olvasatomban: lépő tempóban, vallásos odaadással. (Érdekes paradoxon, míg himnuszunkat általában állva hallgatjuk, addig a lelkünk a zenére lépésenként halad a tetőpont felé.)

És ekkor megszólal benne a mestere által szent zenéhez ajánlott harangszó, természetesen minden lépésre egy ütés! Ez után ül a zongorához, és harmóniába ágyazottan megszületik az ihletett, varázslatos dallam.

Mindez elképzelés, de megvilágítja, és magyarázza a kottában található tényeket, jelzéseket. Vegyük elő az eredeti partitúrát, és meggyőződhetünk arról, hogy (láss csodát) a harangütések tempójában, aszerint lépve lüktet a szöveg, a fentebb lejegyzett módon! (Isten áld meg a magyart, kedvvel, bősé-éggel.)

Kérem, ne csak a kétkedők, hanem mindenki próbálja ki!

Mit tapasztalunk?

A dallam lassan lüktet, de a szövete sűrűbb lett, vagyis több szöveget mondunk egy ütésre. Ráadásul itt van a szerző által előírt ismétlési utasítás, ami igen meghökkentő. (Az eddigi gyakorlatú lassú éneklésből fakadóan, minek ismételnénk a csúcspont után? Elnézően romantikus hevületnek véljük.) Ám a sűrű szövet miatt gyorsan véget érne a kiemelt jelentőségű nagy mű, ezért szükséges a megerősítő, az emelkedett ismétlés.

Amikor ünnepségeken az elterjedt felvételekről felcsendül a Himnusz, mindenki érzi és tudja, hogy énekelni kellene. Általában néhány elszánt hazafi meg is próbálja azt, de vagy bátortalan dörmögés, vagy torokszorító nyüszítés a vége, a rutinos többség azonban már hozzá sem kezd, hanem „a kellő bűntudattal” csak hallgat.

Vajon az operakarmester Erkel, később az Országos Dalárda örökös elnöke, nem tudott megfelelő hangnemet választani?

Nem erről van szó, nagyon is tudott!

A kötelezően jeligésen pályázó mesternek – megküzdve a versenytársakkal – biztosra kellett mennie. Ezért diadalmas, magasan szárnyaló hangfekvésűre írta művét, amit csak képzett hangú, profi kórusok tudnak énekelni még ma is. (Esz-dúrban)

Erkel Himnusza minden pályaművel szemben osztatlan sikert aratott, ami mindenki szívéhez eljut ma is, és amelyet mindenki szeretne énekelni.

Sajnos ebben a magas hangfekvésben, és túlságosan lassú felvételeken szólal meg általában, ezzel lehetetlenné téve a közös éneklést.

 

Ragaszkodnunk kell továbbra is az eredeti hangnemhez? Természetesen nem!

Ha rendezvényen spontán elkezdi valaki énekelni a Himnuszt, természetesen olyan hangon kezdi el, ahonnan ő és mások is el tudják énekelni azt – a többség számára erre a legalkalmasabb a B-dúr Dé kezdő hangja. Nézzünk egy példát a spontán zenélő, hangszeres  megoldására is, amely már 330 000 (!) érdeklődő figyelmét vonzotta. Az első meghallgatáskor jelentkező „sokk” után, következő alkalmakkor már magával ragadónak, sőt, akár boldogítónak is érezhetjük Kontor Tamás felvételét: https://www.youtube.com/watch?v=Wne8TIwKK8c

 

Végezetül próbáljuk megválaszolni: Hogyan szólaltassuk meg Erkel Himnuszát, ezt a magasrendű funkcionális zenét?

Ahány funkció, annyi karakter. Ünnepeken ünnepélyes, temetésen gyászos, koszorúzáskor vontatott, templomban zsoltárszerűen elnyújtott. És focimeccs előtt, és egyéb sporteseményeken?

Ott mindenképpen dinamikus, erőt adó, a győzelemre sarkalló kell legyen, lásd az Olimpiai Változatot!

Mindenki figyelmébe ajánlom az irigylésre méltóan „lelkesedésből világbajnok” brazil himnusz vb. felvételét: https://www.youtube.com/watch?v=AV_ZwQ19MoY

 

Amennyiben Erkel eredeti szándékát, az eredeti funkciót szeretnénk napjainkban megvalósítani, akkor fontoljuk meg dr. Bence Izabella gondolatait, lépjük meg a fentiekben javasolt lépéseimet, és hallgassuk meg Somogyváry Ákos karnagy (Erkel leszármazott!) eredeti Himnusz- felvételét! Ezt a Himnusz születésének 175. évfordulóján rögzítették kórussal és zenekarral a Nemzeti Múzeumban.

Már a költemény sem a bűnhődésről, hanem a kiérdemelt, szebb élet iránti vágyról szól. Különösen Erkel zenéjével emelkedetté téve, ahol a harang nem egy kihaló nemzet lélekharangja.

Nem! Úgy szólaljon meg, hogy zengje Nándorfehérvár diadalát, fogja össze, és lelkesítse egy felemelkedő nemzet minden tagját!

 

Megvalósításra váró feladatunk még, egy megfelelő, kórusos-zenekaros felvétel eljuttatása hazánk és a nagyvilág magyar közösségeihez!

 

Kérek mindenkit, ragadjunk meg minden alkalmat, és boldogan dalolva teljesítsük a költő, Tompa Mihály buzdítását: „Fiaim, csak énekeljetek!”

Erre minden nemzeti ünnep alkalmat ád, miként minden Himnusz közös éneklése ünnep önmagában is.

Dalos üdvözlettel: Laczó Andás operaénekes

Budapest, 2019. augusztus 19.

Utóiratként a nemzeti ünnep tanulsága.

A tűzijátékot a Duna parton néztem kb. 700 ezer társammal. Alatta szöveges magyar dalok szóltak a hangszórókból. A program befejezése után, nagyon helyesen, megszólalt a Himnusz – ének nélkül, csak zenekarral. A régi világban azért játszották így, hogy ne kelljen Istent és a magyart kimondani. Én rázendítettem és hősiesen végig énekeltem, de környezetemben sajnos csak egyedül!

Alaptörvényünk szerint:

„Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”

Ebből következik,

hogy minden esetben énekelt formában, (lehetőleg) kísérettel kell előadni!

Tennünk kell ennek érdekében, hogy Kodály országában, ahol több mint 200 ezer népdalt gyűjtöttek össze, ne haljon ki a közös éneklés!

 

 

 

 

Le kell győzni az ellenzék jelöltjeit

Az európai parlamenti választások alkalmával az ellenzék ismét leszerepelt. Az ország szavazó polgársága egyértelműen jelezte, hogy akik a második világháború után többször elárulták a hazát és tönkretették a gazdaságát, továbbra sem érdemelnek bizalmat. A balliberális politikai és gazdasági szisztéma 2019-re nemcsak kátyúba került, hanem mély szakadékba zuhant. Így aztán spekulálni arra, hogy a magyar embereket fél évszázadnál is hosszabb átverés után ismét maguk mögé állíthatják, elérhetetlen álommá vált. A szovjet gyarmatosítás kiszolgálása, majd 1994 után a tizenkét éves kormányzásuk bebizonyította totális alkalmatlanságukat, amelyet tetéztek a rabló­privatizációval, offshore cégekkel és korrupciós ügyletekkel.

A Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak sötét évtizedei megmutatják, hogy mire számíthatnánk a hatalomhoz jutó, múltban gyökerezett posztkommunista, neoliberális ellenzéktől. Hazudozásuk folyamatos. Emlékezzünk, például ígértek ingyenes repülőjegyet a nyugdíjasoknak, alacsony kamatozású devizahiteleket, 4-es metrót, jogállamiságot és demokráciát. Ehhez képest a valóságban mást kaptak az emberek. Repülőjegy helyett lerobbant BKV-t és MÁV-ot, valamint befejezetlen korrupciós ügyletektől bűzlő 4-es metrót, a jogállamiság és a demokrácia sajátos vívmányaként gumilövedéket és lovas attakot. Nem feledkezhetünk meg a ma is még fájó devizaadósságról. A Gyurcsány vezette országrontók 2010 után teli zsebekkel menekültek, hátrahagyva az államcsődöt.

A bukott politikusok új taktikát választottak „ami nem megy, ne erőltessük” alapon, nem foglalkoznak országépítő tervekkel. Miután romba döntötték az egészségügyet és hamis tanokkal teletűzdelt könyvekkel butították a diákságot, kijelölték az új csatamezőket. A többség támogatását élvező kormány elleni orvlövészetet napi teendőnek tekintik. Szó sincs a pártok közötti nemes vetélkedésről. Ezzel szemben amortizált politikusok, egótól duzzadó, semmihez sem értő szerencsevadászok, magamutogató lánykák és fiúkák egymást uszítva támadják a demokratikus törvényhozást. Az ország gyarapodik, a gazdaság már Európának is példát mutat, a magyar GDP első féléves eredménye négyszerese az európai átlagénak. Az emberek érezhetik munkájuk gyümölcsét, nemcsak otthonukban, hanem kint az utcákon is.

Eközben az ellenzékinek mondott pártok vezetői elfelejtik, hogy már a harmadik országgyűlési választáson sem kerülhettek a hatalom közelébe. Az őket támogató, egyre fogyó választók egyéni identitásuktól vezérelve még mindig nyújtották kezüket pártjaik megerősödéséhez. A végletekig kitartó, eszmeiségükhöz ragaszkodó választók úgy gondolták, hogy talán megőrizhetik összetartó erejüket. Ezzel szemben elkezdődött a különböző pártok „összefogása” és bekapcsolták az ideológiai turmixgépet. Az előző országgyűlési választásokon a vesztes pártok vezetőinek egyetlen célja az Orbán-kormány megbuktatása volt. Az eddig különböző színekben tetszelgő pártvezetők turmixa szürkévé vált. A többségi polgárságot ellenségnek tekintik, miközben az illegális bevándorlást támogatják.

Úgy tűnik, nem maradt más, mint a külföldi baráti pártok önzetlennek nem mondható segítségének igénybevétele. Ennek ára van. A benyújtott számlákat csak hazaárulással lehet kiegyenlíteni.

Szövetségeseik is sorra veszítik el szavazóikat, csak régi sikereikre tudnak emlékezni. A fegyvereket nem teszik le, és ádáz harcot folytatnak a keresztény szabadság hirdetői ellen. A felbujtóstratégiájukhoz sok pénz szükséges, mert a civil világ félrevezetése nehéz és drága feladat.

Magyarországon az ellenzék most az önkormányzati háttérhatalom kiépítésére szövetkezik. Budapesten és vidéken egymással vívott élet-halál harcaikban minden utcasarkon bohózatokkal rémisztgetik a lakosságot. Megfizetett média- és sajtóhátterükkel egyelőre büntetlenül végzik a legitim állam működésének fellazítását. A Stasi és az ÁVO módszereit alkalmazva magándetektívek, felderítődrónok alkalmazásával, valamint megszámlálhatatlan és bizonyíthatatlan hazugságokkal rémhírterjesztőkké váltak. A Tanácsköztársaság stílusát – sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess! – nem vesszük át. Erkölcsi és politikai fölényünkkel azonban visszavághatunk a demokratikus önkormányzati választásokon. A feladat az ellenzékiek által kiállított jelöltek legyőzése.

Az önkormányzati választások a szubszidiaritás érvényesülését biztosítják. Az országgyűlési választásokat kísérve a többségi akarat megerősítését szolgálják. Biztosítják a kormányzat és a települések hatékony, azonos érdekű együttműködését. Trianonra emlékezve, a megcsonkított Magyarországnak a nemzeti együttműködési rendszer adhat jövőt. Nincs szükségünk szélsőséges Lenin-fiúkra és Hitlerjugendre sem. A közel tíz éve együttműködő Budapest és a vidék közösségét a hatalomra éhes sakálok nem falhatják fel.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/le-kell-gyozni-az-ellenzek-jeloltjeit-7214378/

 

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott dr. Bencze Izabella

Büszkék vagyunk arra, hogy alapító tagunk és a kuratórium tagja dr. Bencze Izabella jelentős és kiemelkedő állami kitüntetést kapott.
Megköszönve munkáját gratulálunk és az általa írtakat közzétesszük:

Kedves Barátaim, ismerőseim!

Ez a mail nem a dicsekvés, hanem a köszönet helye. A kitüntetés indokolásából kiindulva szeretném megköszönni, hogy az elmúlt 12 évben a publicisztikáimat olvastátok, továbbítottátok, esetleg ajánlottátok, az előadásaimat meghallgattátok. Enélkül ugyanis nem kaphattam volna meg ezt a kitüntetést.

„Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök megbízásából.  Gulyás Gergely miniszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adott át:

a magyarság felemelkedésének ügyét szolgáló közéleti pályája, a privatizáció visszásságairól, illetve a nemzeti vagyon védelméről szóló tényfeltáró publicisztikái és előadásai, valamint a civil társadalom szervezésében vállalt szerepe elismeréseként

dr. Bencze Izabella jogásznak, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjának”

Ismételten köszönöm, üdvözlettel

Bencze Izabella

 

Nacionalizmus – kis adagban vitamin, orvosság, nagy adagban méreg

Ez az európai egység receptje is.

Van egy meglehetősen félresikerült, egészségtelen szemlélet és gyakorlat a nemzeti és egyéb „parádék” alkalmain, a különféle jeles ünnepeken, fesztiválokon, nemzetközi kulturális eseményeken: a fellépők narcisztikus tetszelgése. (Tisztelet a kivételnek!) Ezeken a saját nemzet, nemzetiség, de éppúgy a kisebb egységek: társadalmi csoportok, egyének) érdemeinek és különösségeinek gyakran tapasztalt túlhangsúlyozását és túlburjánzását úgy lehet elkerülni, hogy miközben a magunk értékes teljesítményét, kultúráját, különösségét felmutatjuk büszkén, a más nemzetekére, csoportokéra is nyitott szívvel tekintünk, rácsodálkozunk, értéküket elismerjük, és – ha tetszik – azokból is töltekezünk. Ezt az elvet már Szt István is követte, és erre intette fiát és nemzetét is. No persze, „papíron”ez ma is így van, így kellene legyen, de a gyakorlatban ez az elv sokszor sérül, vagy legalábbis nem érvényesül kellőképpen. Ezen elvből pedig logikusan következik, hogy nem a saját nemzeti vagy csoport-kultúra más nemzetekétől, csoportokétól való eltérését, különösségét, egyedülvalóságát kell kihangsúlyozni (amiből könnyen származhat a magasabbrendűség érzete és törekvése), hanem sokkal inkább a hasonlóságokat, a rokon vonásokat, keresve a közös kulturális gyökereket. Hiszen ez az, ami összehozza az embereket, éspedig nem egy merev, sematikus „internacionalizmus” jegyében, hanem ténylegesen és élőn.  Az eltérő sajátosságokból, másságokból pedig érdemes kimazsolázni, ami nekünk különösen tetszik, akár beépítve, felhasználva a magunk kultúrájának színesítésére, gyarapítására, értékének emelésére – mint ahogy az a történelem során egyébként is történt és történik.

Amikor csak mód van rá, a kultúrában – még az un. könnyű műfajokban is – fokozottan élni kell a „közös emberi” vonások, kvalitások felmutatásának lehetőségeivel. Ezért a jövőben a nemzetközi kulturális seregszemléken, rendezvényeken máshová kellene tenni a hangsúlyokat, mint ahogy azt hosszú ideje megszoktuk! A rendezői szemléleten és koncepción mindössze annyit kellene változtatni, hogy a saját nemzeti és csoport-sajátosságok egyoldalú előtérbe állítása és túlhangsúlyozása helyett a jelenlévő különböző nemzetek, nemzetiségek, társadalmi csoportok kultúrájának (pl. népi táncainak, énekeinek) rokon vonásait emeljük ki, a másságait pedig, amellett, hogy értékeljük, avégből is szemügyre vesszük, hogy átvételük, felhasználásuk gazdagíthatja-e saját kultúránkat. (Ezen persze van szakmai és egyéb meggondolni való, hiszen nem feltétlenül!) Ezen a módon ugyanis közelebb kerülhetnek egymáshoz a népek, nemzetiségek, a különféle társadalmi csoportok.

A kultúra nem sportverseny, itt nem kell dobogóra állítani egyik nemzetet sem!

A népek viszonya, barátsága (és ez különösen a szomszéd népek esetében fontos) ily módon új alapokra helyezhető és valódi (nem pedig művi és álságos) közös kulturális perspektíva nyitható számukra. Minél több a kulturális rokon vonás, annál inkább. Legyenek hát a különféle nemzetközi kulturális rendezvények jó alkalmak arra, hogy felfedezzük, megteremtjük egymás kultúrájában a rokon vonásokat! És ne feledjük: erre még az egészen távolinak és egzotikusnak tűnő népek esetében is van lehetőség, mint ahogy az idegen kulturális elemek, motívumok beépítésére is. Mindehhez persze mindenekelőtt alaposan meg kell ismernünk az idegen kultúrákat, miáltal nem csupán közelebb lépünk másokhoz, hanem máris gazdagodhatunk. Hajrá magyarok!

Dr. R. GY. A.

 

Érdeklődés

Üdv!

Érdeklődnék, hogy most már gazdaságilag megerősödünk, nem lehetne -e azt elérni, hogy politikailag is a 3. 2/3 után mi is irányítsuk az országot! Az álcivil szervezeteket kitiltsuk innen, mint ahogy több, akár uniós országban sincsenek! A legártalmasabbak és ha időben nem cselekszünk a fejünkre nőnek!

Köszönettel:

B. R.

Meghívó Civil Akadémiára

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni az alábbi oldalon lehetséges:  https://forms.gle/9zJtr9a8CXbdN9xW6

A CÖF-CÖKA megnyitja a Szent Imre Gimnázium kapuit a szellemi honvédők előtt a 2019-20-as évadban is.
Vendég:              dr. Osztie Zoltán             plébános
                           Eperjes Károly  Kossuth-díjas színművész
                           Molnár Zoltán  Ős-Kép Kiadó

A program helyszíne: Szent Imre Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 27.

Időpontja: 2019. augusztus 26. 18:00. Kapunyitás 17:30!
Az esemény nem sajtónyilvános.
A résztvevőknek a CÖF-CÖKA gondozásában korábban megjelent könyvekből tiszteletpéldányokat adunk át.

A rendezvényre várjuk előzetesen kérdéseiket augusztus 22-ig a [email protected] email címre.

 

 

 

 

Vissza kell nyesni az Európai Bizottság hatalmát

Azt, hogy az Európai Unió radikális reformokra szorul, egyaránt elismeri a két legnagyobb tábor: a föderalisták és a nemzeti önállóságot hangoztató szuverenisták is. Megítélésem szerint ebből a szempontból – is – érdemes megítélni az új bizottsági elnök, Ursula von der Leyen szerepét.

A föderalisták, tehát elsősorban a liberálisok, szociáldemokraták, zöldek és sajnos részben a néppártiak a birodalmi berendezkedés felé indulnának el. Ebben a modellben természetesen a központi hatalmak, elsősorban Németország és Franciaország, másodsorban a Benelux államok, Spanyolország, Svédország, Portugália kerülnének uralkodó pozícióba, míg a közép- és kelet-európai tagállamok továbbra is a másodosztályban focizhatnának. Vagyis ez a föderalizmus nem jelentene mást, mint a francia–német tengely látványos megerősödését.

A föderális koncepcióban intézményi szinten meghatározó szerep jut az Európai Bizottságnak, amely, mint a törvények őre és a jogszabályok kezdeményezője, jellegét tekintve tagállamok, nemzetek feletti szervezet, az unió szupranacionalizmusának a szimbolikus megtestesítője. Érdemes itt arra visszatérni, hogy már a kezdetek kezdetén, az 1951–1952-ben létrejött Európai Szén- és Acélközösségen belül az úgynevezett főhatóság – mint a mai bizottság elődje – is vindikálta magának a jogot ahhoz, hogy a tagállamok irányítója legyen.

Jean Monnet, a megrögzött globalista és föderalista mint az egyik meghatározó alapító atya került a szervezet élére, s egy percig sem rejtette véka alá azt a szándékát, hogy a főhatóságból egyfajta szuperkormányt kíván formálni. A tagállamok vezetői, kormányfői azonban észnél voltak, nem engedtek ennek az eltúlzott monnet-i koncepciónak; Franciaország, Olaszország, Hollandia, Németország is ragaszkodott ahhoz, hogy már a kezdetektől létrejöjjön a Miniszterek Tanácsa (mai nevén: Európai Tanács), amely garantálta az úgynevezett kormányközi – tehát a tagállamok szuverén, egyenrangú döntéseire alapuló – együttműködést, amely ellensúlya lett a főhatóságnak.

Viszont jelen pillanatban az Európai Unió sokkal inkább államok szövetsége, nem pedig szövetségi állam, azonban a föderális-globalista tábor az utóbbi időszakban éppen a bizottság megerősítésével a szövetségi állam felé igyekszik elmozdítani az intézményes berendezkedést.

Ursula von der Leyen leendő elnöki ténykedése jelentősen befolyásolja azt, hogy az unió milyen irányba mozdul el a következő öt évben. Különösen érzékeny időszakban érkezik meg a volt védelmi miniszter asszony a bizottság élére, hiszen közvetlen elődje, Jean-Claude Juncker olyan erőteljesen politizáló, nemzetek feletti európai kormányt akart létrehozni, ami nem jelentett mást, mint a Jean Monnet, majd később az első, immáron valóban bizottságnak nevezett szervezetet vezető Walter Hallstein által képviselt szövetségi állam felé való elmozdulást.

Ez mind szép és jó, de érdemes Orbán Viktorra figyelni, aki a november elsején hivatalba lépő elnökkel való találkozója után óvatosan úgy fogalmazott: a céljainkat elértük – „eddig”. Igen, ugyanis az igazi kérdések a következő hónapokban dőlnek el: van-e elég ereje Von der Leyennek ahhoz, hogy kitartson megváltoztatott nézetei mellett, s azokhoz kösse magát akkor is, amikor megjelennek körülötte a globalista és föderális siserehadak, élükön természetesen Frans Timmermansszal, aki – s ezt ne feledjük – továbbra is alelnök lesz a bizottságban? Vagy mit kezd majd leendő alelnöktársával, Margrethe Vestagerrel, aki a liberálisok elnökjelöltje volt, s aki a Momentum mellett és az Orbán-kormány ellen kampányolt Budapesten? S vajon mit kezd azokkal a nagyon erős globalista lobbicsoportokkal és hálózatokkal, amelyek mögött ott áll Soros György, aki aligha tett le a nyitott társadalommal és egy nemzetek feletti világtársadalommal kapcsolatos koncepciójáról?

De nem is ezt akartam igazán hangsúlyozni, hanem azt, hogy bár fontosak az új bizottsági elnök asszony politikai gondolatai, igazából azonban nekünk, szuverenistáknak azt kell elősegítenünk és támogatnunk, hogy a bizottságnak és az elnöknek ne legyen politikai súlya, ezáltal ne számítson igazán, hogy ő mit gondol erről vagy arról. Ha ugyanis valóban azt akarjuk, hogy a szupranacionális funkciót betöltő bizottság egy konföderális, szuverén nemzetállamokra épülő unió szervezete legyen, akkor azt kell kívánnunk, hogy a bizottság politikai szervezetből bürokratikus szervezetté alakuljon át, s a valódi politikai döntések, kormányzati jellegű határozatok és irányvonal-meghatározások a kormányközi Európai Tanács kezébe kerüljenek.

Ha valóban nemzetállamokra épülő Európát akarunk, akkor egy olyan intézményi felállást kell támogatnunk és elősegítenünk, amelyben a kormányzati szerep a tanácsé, az ellenőrző szerepe az Európai Parlamenté, a bizottság pedig a tanács által meghozott és a parlament által megszavazott, nem vétózott döntések és határozatok végrehajtásáról gondoskodik. Úgy, ahogyan a tagállamokon belül az államigazgatási apparátusok teszik – jó értelemben vett bürokratikusan –, tehát nem irányítóként, hanem végrehajtóként.

Éppen ezért az lenne a jó, ha Ursula von der Leyen a bizottság élén nem lenne erős, karizmatikus vezető, mint ahogyan eltorzult módon az elődje próbált lenni. Jó, ha velünk, közép-európaiakkal ért együtt egyre több kérdésben, jó, ha kitűnő államigazgatási vezetőként teszi a dolgát a végrehajtásban, de az a legjobb, ha nem az ő személye dönti el, hogy mi lesz az Európai Unió sorsa.

Az unió sorsát a nemzeti kormányokat tömörítő, alapvetően konszenzusos döntések alapján működő tanács kezébe kell tenni, mely testületben minden országnak vétójoga van, így nekünk is. Ez az igazi garancia számunkra, nem egy személy, aki egy nemzetek feletti szervezet élén áll. Különösen abba a hibába ne essünk, hogy ha egy nekünk kedves bizottsági elnökünk lesz, akkor rögtön feladjuk a bizottság politikai szerepének megszüntetésével kapcsolatos alapállásunkat!

Örüljünk annak és használjuk ki, ha Von der Leyen asszony egyre több kérdésben ért velünk egyet. De az igazi garanciát nem egy személy, hanem a bizottság visszanyesése, a tanács megerősítése, tehát az intézményi reformok jelentik. Ez vezet a nemzetek Európája felé.

Szerző: Fricz Tamás politológus,
az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Forrás: https://magyarnemzet.hu/velemeny/vissza-kell-nyesni-az-europai-bizottsag-hatalmat-7183712/

Hozzászólás az “Eredeti Himnuszunk” című íráshoz

Hun Kiraly hozzászólása az Eredeti Himnuszunk című íráshoz és Bencze Izabella reagálása a hozzászóláshoz

Eredeti Himnuszunk című írás itt olvasható: http://civilosszefogas.hu/eredeti-himnuszunk/

_______________________________

Hun Kiraly 2019-07-26-n 17:33 közelében

A templomi éneklés – egészen a legújabb időkig, sok helyen még ma is – a lassú, kiegyenlített módja volt a vallásos éneklésnek. Ez nem szomorú vagy vidám, hanem az istentisztelethez illőnek számított, mivel mellőzte a ritmust, és egyáltalán bármit, ami a táncra (erre a világi dologra) indíthatna.

A Himnuszt vallásos költeménynek írta a szerző (aki maga is buzgó gyakorlója volt a hitnek), és eredetileg az egyik református zsoltár dallamára énekelték (mielőtt Erkel Ferenc megzenésítette volna). A zsoltárt pedig lassan, méltóságteljesen és kiegyenlített ütemben énekelték akkoriban (is).

Amikor Erkel Ferenc megzenésítette a Himnuszt, akkor azt a tanácsot adták neki, hogy gondoljon egy templomi istentiszteletre, harangzúgásra, zsoltáréneklésre. És annak az istentiszteleti hangulatát adja vissza a Himnusz dallamával.

A zeneszerző megfogadta a tanácsot, és megírta a Himnusz dallamát “Andante Religioso”, vagyis vallásos, lassú ütemű (szószerint nyugodt lépésben) éneklésmódra: http://erkel.oszk.hu/sites/erkel.oszk.hu/files/hub_ms_mus1_1_a_himnusz_acapella.jpg

Tehát sem a zeneszerző eredeti célja, sem a Himnusz stílusa (vallásos ima), sem tartalma (“bár rosszak vagyunk, szánj meg minket, Isten”) nem egyeztethető össze a gyors ritmusú, pattogós “verbunkos” változattal, amit most próbálnak erőltetni.

Ráadásul az sem igaz, hogy az “eredetihez” való visszatérés volna a cél, hisz akkor mindent úgy kellene énekelni, ahogy Erkel Ferenc – az előbb idézett – példányában látható. Egy vonalas G-én kezdeni (vagyis jóval magasabban), és a két vonalas H-ig kiénekelni (a legképzettebb tenor szólistánkon kívül ma már nem tudja senki). Az eredetihez visszatérni tehát képtelenség, és nem is cél.

Az az háborít fel, mikor álnok módon az “eredethez” való visszatérésről beszélnek. Miközben nem ismerik be, hogy ha nem tudják lecserélni a Himnuszt (még a kommunistáknak se sikerült), legalább megpróbálnak változtatni rajta. Mert a világ megváltozott, felgyorsult, és a Himnuszhoz – szöveges tartalmában és zenei stílusában – nem illik a mai világ. De megpróbálják olyanná tenni, mint a mai világunk. Egyenlőre az éneklés módját akarják megváltoztatni. Pedig az a tartalmát tükrözi. Nyilván, hogy az éneklés módja után a tartalom is változtatásra fog szorulni, mert nem illik a mai világ hozzá.

És az sem igaz, hogy Trianon miatt, 1920 után “lassult le” a Himnusz éneklése. Két példát említek,
https://gramofononline.hu/1524245574/magyar_himnusz (1902)
https://gramofononline.hu/993303240/magyar_himnusz (1905)

H.K.

__________________

Bencze Izabella reagálása a fenti hozzászóláshoz

Tisztelt Hun Király!

Amellett, hogy maximálisan tiszteletben tartom véleményét az „eredeti Himnusz” -egyébként Alaptörvénybe is foglalt- visszahozatala érdekében írt, többek között a CÖF honlapján is közzétett, július 26-án publikációmra, kénytelen vagyok álláspontomat részletesebben kifejteni, mielőtt olvasóinkban téves következtetések alakulnának ki az üggyel kapcsolatban.

Legelőször talán annyit rögzítenék, hogy akik még emlékeznek az elmúlt 12 évben a közéletben kifejtett tevékenységemre, remélem, hogy törekvésemet véletlenül sem hozzák egy szintre a kommunisták bármilyen törekvésével. Nem lecserélni akarom /akarjuk a Himnuszt, hanem visszahozni abban a formájában, amelyben Erkel Ferenc megzenésítette. Úgy gondolom, Erkel Ferenc munkásságának legismertebb kutatója Erkel szépunokája, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Somogyváry Ákos karnagy úr. Ajánlom az Ön, és minden kétkedő figyelmébe a karnagy úr „175 éves a megzenésített Himnusz” címmel megjelent nagyívű írását a Honismeret folyóirat 2019/3. számából. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy nem templomi énekre írt ki az akkori Nemzeti Múzeum igazgatója, Bartay András úr pályázatot már 1843-ban sem, Vörösmarty Szózat című versének megzenésítésére. A cél mintegy a reformkori magyar függetlenedési törekvések szimbolizálása, és a hivatalos osztrák Himnusz, a Gotterhalte ellensúlyozása volt, ahogy abban a zsűriben éppen tevékenykedő Erkel írta: „..felserkentéséül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.” Azt a pályázatot Egressy Béni nyerte, és a Szózat azóta is nemzeti énekünk. De a nemzeti himnusz iránti vágy nem lankadt, írja Somogyváry úr, és 1844 február 29-én ismét pályázatot írtak ki, ezúttal Kölcsey Hymnuszának megzenésítésére. 13 pályamű érkezett, az első számú Erkel Ferenctől. Erkel, mint ahogy Ön állítja, nem akkor kapott tanácsot arra, hogy „gondoljon…zsoltáréneklésre”, amikor megkomponálta a Himnuszt, hanem jóval korábban, fiatalkori mesterétől kapott útmutatást egy szent zene megkomponáláshoz. Ha nem veszi zokon, ezúttal inkább hiszek Erkelnek, aki a következőket írta: „Csend van. Ülök és gondolkodom: hát, hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így gondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek ekkor az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz.”

És akkor nézzük a zenei állításait:

Ön helyesen állítja, hogy a zeneszerző a kottára a tempóra vonatkozóan iránymutatásul az „andante religioso” feljegyzést tette. Ez annyit jelent, hogy „lassan, áhítatosan.” Ugyanakkor ismert a zenében a bpm meghatározás (a metronóm nagyon fontos eszköz a zenében), amely a percenkénti ütésszámot jelzi. Nem tudom, Ön játszik e hangszeren? Magam 14 évig tanultam zongorázni, és a gyakorlásaimban nagy szerepe volt a zenedarabok tempójának. Az andante religioso hivatalos percenkénti ütésszáma 76-108 között van, míg a most, hivatalosan játszott Himnusz bpm-je 60 körül van, ami papírforma szerint a largo (a leglassúbb) tempo iránymutatásának felel meg. Erkel pedig nem largo-ban komponálta a Himnuszt, mint ahogy azt Ön is helyesen állapítja meg. Arról pedig szó sincs, hogy a verbunkos elemek miatt gyors, pattogós zenéje lenne a Himnuszunknak. Méltóságteljes, de felemelő. Az Ön által csatolt 1902 -ből illetve 1905-ból származó felvételek számomra igazi ritkaságként szolgálnak, de valljuk be, hallhatólag semmi közük Erkel eredeti hangszereléséhez, és tempójához. A ma ismert változat pedig Dohnányi 1938-as átdolgozása, aki minden magyaros elemet kivett a műből. A Himnusz lelassulását talán az 1848-as szabadságharc leverésének ténye is okozhatta, miután a Himnusz már népénekké vált (ez magyarázhatja az 1902, 1905-ös felvételek szinte énekelhetetlenné vált lelassulását,) amit csak fokozhatott az 1920-as tragédiánk. Erre vonatkozóan is érdekes, és lenyűgöző közvetett bizonyíték áll kutatók rendelkezésére, de mindezek elemzése nem ennek a pár sornak a feladata. Beszélhetnénk még az énekelhető B-dúr, vagy az Olimpiai Himnusz változatról, a különböző átdolgozásokról, a katonazenekarok egymástól eltérő előadásáról, de csakis hiteles, zenei szakemberek által felügyelt formában. Egy a lényeg, hogy beszéljünk szent zenénkről, és fogadjuk el azt a változatot, amit a mi Erkelünk szánt nekünk, hazaszerető magyaroknak. Nincs kétségem, hogy Ön is hazáját szerető és védő nemzettársunk, de kérem, fogadja el, hogy magam is, és a kezdeményezésemet támogató Barátaim is nemzetben gondolkodó, keresztény, hazaszerető emberek vagyunk.

Kérem, ne alázza kommunistákhoz való hasonlítással azokat, akik nem érdemelték ki ezt a bélyeget, még akkor sem, ha az egy Hun királytól származik.

Üdvözlettel:

Bencze Izabella

__________________________________

Tisztelt Bencze Izabella!

Meg vagyok győződve arról, hogy írásait a jó szándék vezérli. Figyelembe kéne vennie azonban azt a tényt, hogy Dohnányi – az elmúlt évszázad egyik legkifinomultabb ízlésű muzsikusa – hallatlanul nagy alázattal és óriási szakmai tudással nyúlt a Himnuszhoz. Ha Erkel még élt volna, valószínű, megköszöni neki a korrekciókat, melyek egyértelműen Nemzeti Imádságunk fényét, méltóságát, hangzását emelik. Higyje el, ha nem így lenne, màr az első elhangzáskor felemelte volna mutatóujját Bartók és Kodály.

Tisztelettel köszönti:

Dr. R. É. PhD
a zenetudományok doktora
a Graz-i Zeneművészeti Egyetem ny. tanára
______________________________

Bencze Izabella válasza Dr. R. É. PhD asszony részére

Tisztelt R. É. Asszony, kedves Tanárnő!

Köszönöm észrevételét az írásaimmal kapcsolatban, és természetesen teljesen tiszteletben tartom véleményét Dohnányival kapcsolatban. Ugyanakkor jelzem, hogy a „vita” nem Ön és én közöttem van, mert zenetudományi kérdésekben (is) szakértőkre támaszkodom. Engedje meg, hogy a számomra hiteles Erkel szépunoka, Himnusz kutató, Somogyvári Ákos karnagynak a korábbi írásomban említett tanulmányából idézzek: (Honismeret, 2019/3). Somogyvári Dohnányi hangszerelését említi, majd így folytatja: „A történeti hűség kedvéért azonban tisztázni kell, hogy bár ezt a változatot a XX. század egyik valóban legkiválóbb magyar muzsikusa hangszerelte, a kották (majd a felvételek) összehasonlításából mégis egyértelműen kiviláglik, hogy Dohnányi feldolgozása -különösen a magyaros zenei elemek tekintetében, azok teljes elhagyása miatt -az eredeti Erkel műtől lényegesen különbözik. ” (a leírás még folytatódik)

Az viszont, hogy kinek mi jelenti a méltóság és a fény emelését egy zeneműben, valószínű nem egzakt zenetudományi kérdés, még ha a zenetudományban is megvannak a sémák a különböző hatások elérésére. Mint ahogy az is csupán fikció, hogy Erkel milyen korrekciót köszönt volna meg, és főként  miért. Magam részéről ebbe a történetbe pedig már végképp nem keverném bele Bartókot és Kodályt, annál inkább szeretném azonban tisztelettel Önt emlékeztetni arra, hogy a magam részéről „csupán” azt kezdeményeztem, mint jogász, hogy amennyiben az Alaptörvényünkben a Himnuszunk Erkel zenéjeként szerepel, akkor az valóban az eredeti, Erkel által megnyert hangszerelésű, és azokkal a zenei elemekkel tűzdelt változat legyen, nem pedig egy mégoly nagy muzsikus, mit Dohnányi által átdolgozott változat, mert az nem az eredeti mű. Ez a megközelítés pedig már tisztán jog-, és nem zenetudományi kérdés.

Szeretettel és tisztelettel  üdvözlöm, és még egyszer köszönöm észrevételét

Dr Bencze Izabella

_______________________________________

Komment az “Eredeti Himnuszunk” című írás kapcsán Hun Kiraly hozzászólásához:

Tisztelt H.K.!

Elismerendő alaposságú érveiből kiérződik némi “másként-gondolkodó” hozzáállás is! No nem a Himnusz féltésében, hanem a nemzeti kormány hozzáállásának félreértelmezésében: “…hogy ha nem tudják lecserélni a Himnuszt (még a kommunistáknak se sikerült), legalább megpróbálnak változtatni rajta…” – Vagyis “ezek ilyenek”!Lehet, hogy nem érzékeli igazán, de ez a kormány végre két dologban is emelni szeretne a Magyar Nép kulturális- és életszínvonalán, hangulatán.

Egyfelől lelkesíteni szeretné a nemzetét, “nem kicsit, nagyon”!

Másfelől fel kívánja újítani – vagy legalább is tisztázni –, nemzeti kultúránk évezredes múltú alapjait. S ebbe – sok minden mellett – beletartozik Nemzeti Himnuszunk eredeti megjelenítése is!

Tisztelettel:

B. T.
iparművész (Budapest)