Elkelt a Jobbik, de túladagolták a kovászt

Szávay István képviselőjük a kézen-közön történt feltételezhető adásvétel nyilvánvalóvá válása után a CÖF-CÖKA rágalmazásával próbálja a megtépázott mundért menteni. Próbálkozásai sorra dőlnek. Üres pártkasszából finanszírozzák milliárdos plakátkampányukat. Pártalapítványuk gusztustalanul fellépő erőszakos eszközöket használó álcivil Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványt 100 millió feletti összeggel támogatja. Ennek része az N1 jobbikos tévé, amelyik kalákában dolgozik a Hír Tv-vel. Ebben az alapítványban jobbikos pártvezetők az irányító kuratórium tagjai.
A jobbik kapkod, kipróbálatlan receptúrát használ, így dagasztás közben elfolyt a tészta, vele együtt a szavahihetőség, az elvhűség és a nemzeti összetartozásra törekvés.

Nézzük Szávay próbálkozásait.
1. Felszólította a minisztériumokat és az alájuk tartozó intézményeket, hogy adják ki, hogy a CÖF-CÖKA 2009-es megalakulása óta tőlük mennyi támogatást kapott. A megérkezett hivatalos válasz szerint egy fillért sem! Ez bukta.
2. Tegnapi sajtótájékoztatóján a hazug szócső azt bizonygatta, hogy az MVM támogatását a 2016-os évben a Vonát-Gyurcsányt együtt ábrázoló plakátolásra használtuk fel. Ez fantazmagória, mert a támogatás 2017-ben kizárólag civil missziónk népszerűsítésére költjük. Újabb rossz hír.

Nyilvánosan közzé tett pénzügyi elszámolásaink igazolják, 2016-os lezárt mérlegünk láttatja állításunk igazát.

Ha már a Jobbik provokál bennünket, mi is kérdezünk. Alig 500 milliós pártkasszából miként lehet milliárdokat költeni többek között pártpolitikai plakátkampányolásra? A piaci ár alatti „barter” ügyletként nyújtott plakáthelyek kapcsán a költségvetés ÁFA bevételtől esik el, ez felveti-e a bűnszövetségben elkövetett, költségvetést érintő adóbevételek megcsapolását, vagy sem? Véleményünk szerint, ha állam vagy magánszemélyek alakítanak önálló jogi személyiségű céget, azok szabadon gazdálkodhatnak költségeikkel. Az MVM, társadalmi felelősségét felismerve, üzleti szempontjaira figyelemmel, vállalati gazdálkodásából nyújthat civil szervezeteknek támogatást. A tulajdonosok érdekei ezzel nem sérülnek akkor, ha a tervezett osztalék teljesül, és az adóbefizetés törvényi szabályai betartásra kerülnek. Az állam befektet, és az úgynevezett közpénz az osztalékból és az adózásból képződik. Az MVM nyilvánosságra hozta a szerződés azon adatait, amelyre a törvény kötelezi.

A Jobbik pedig utat tévesztett.

CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!