Egy belga (miniszterelnök) is lehet balga

KIEMELT OLVASÓI LEVÉL!

Tisztelt Elnök Úr!

A már több mint 3 éve tartó migráns/menekült probléma kapcsán, véleményem szerint nem világítottunk rá kellő mértékben arra, hogy minek az eredménye a legújabb kori népvándorlás.

A vitán felül álló káros hatások felemlegetése és sokoldalú megvilágítása mellett feltétlenül szükségét látom a kiváltó gazdasági okok kristálytiszta megvilágításának.

Első kérdés, hogyan jöttek létre szép lassan a 20. század elejétől az un. bevándorló országok. Egyértelműen a gyarmatosítás egyenes következményéről van szó, részben a gyarmatokon megszokott „személyzet” megfelelő kiszolgáló funkciója, másodlagosan a gyarmatokról fokozatosan megnövekvő visszavonulás hozta maga után az együttműködőket, akiknek az életét a gyarmatok felszabadító mozgalmai komolyan veszélyeztették.

Azonban a most migránsokat kibocsátó országok egyáltalán nem szabadultak meg azon államok és polgáraik által birtokolt kitermelő, kereskedő, elnyomó nagyvállalatoktól, melyek a „kristálytiszta” gyarmati kirablást vállalataik révén finomabb eszközökkel, de az eredmény mutatja, legalább olyan intenzíven folytatják.

Mivel a fejlesztési erőforrásokat elviszik a nagyvállalatok, ezért az őshonos népesség életfeltételei drasztikus mértékben megromlottak. Most, a bevándorlási hullám költségeit „tisztességes kvóta” címen igyekeznek lenyomni azon országok polgárainak torkán, akik soha nem nyerészkedtek és nyerészkednek e távoli földrészeken. A lebegtetett 9 millió forintos megváltási összegek (ha nem fogadjuk be a kvóta szerint ránk kivetett migránsokat) meghaladják átlagban a Magyarországon a nyugdíjasok számára a nyugdíjba meneteltől halálukig kapott összeget.

A „TISZTESSÉGES KVÓTA” az lenne, ha összeadnák a mai EU országok és vállalataik által az elmúlt 100 évi átlagos forrás elvonásokat, megszoroznák kettővel a két világháborúban az említett területeken végzett pusztítások mértékének figyelembe vételével és megállapítanák, hogy mely országok hány százalékban követték el ezeket az embertelenségeket és ennek arányában vizsgálnák a befogandók és eltartandók hányadát.

A legutóbbi belga miniszterelnőki kirohanás kapcsán, csak a belgákra nézve ragadtam ki egy kis összeállítást a wikipédiából:

A Belga Kongó néven ismert terület Belgium közép-afrikai gyarmata volt. A Kongói Szabadállamból alakították ki 1908-ban, amely addig II. Lipót belga király magántulajdona volt. A Szabadállamban elkövetett kegyetlenkedések, gyilkosságok és a lakosság kizsákmányolása miatt a nemzetközi közvélemény arra kényszerítette a belga államot, hogy 1908. november 15-én saját irányítása alá vonja a területet.

A gyarmati adminisztráció kiépítése és a terület nyersanyagainak (elsősorban nyersgumi és elefántcsont) kiaknázása rendkívül kegyetlen módszerekkel történt, mindennapos volt a bennszülöttek kínzása, megcsonkítása, a beszolgáltatási kvótát nem teljesítő falvak felgyújtása. A kegyetlenségek, az éhínség és a trópusi járványok következtében több millióan haltak meg (különféle források 3 és 30 millió közé teszik az áldozatok számát).

A belga állam támogatásával jött létre a Belga Kongó Bank és számos tröszt, amelyek a gyarmat jelentős nyersanyag-lelőhelyeinek kiaknázását vezették. Ötven év alatt 5,5 millió tonna rezet, több mint 3 tonna ipari gyémántot és 260-270 ezer kiló aranyat termeltek ki a belga kongói bányákból.[2]

Belga Kongó volt a második világháború során az urán egyik legnagyobb kitermelője. A háború során a Belga Kongó egyik tartományában, Katangában kezdte meg működését a világ egyik első uránbányája, és itt voltak a világ akkor ismert legnagyobb uránlelőhelyei. Az amerikai atombomba-projekthez egy belga cég, a Union Minière du Haut Katanga szolgáltatta a nyers uránércet, elsősorban a Shinkolobwe környékén található bányákből.

Hasonló adatok és cselekmények a kelet közép európai országok részéről csak marginális mértékben fordultak elő, ezeket az országokat is az EU törzsállamai tartották kirablás közeli állapotokban, illetve igázták le azokat.

Tisztelt Elnök Úr!

Magam csak habilitált műszaki doktor vagyok, ezért jobbára csak ennek az eddig nem bemutatott aspektusnak a kellő mérvű megjelenítésére hívnám fel szíves figyelmüket.

Üdvözlettel:
R. I.

 

Szerző
CÖKA

“Egy belga (miniszterelnök) is lehet balga” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Van egy erős gyanúm, hogy a válasz megközelítése nem csupán helyes,viszont félek, de messze nem új!
    Már a kétpólusúnak titulálható világállapotban is érzékelhető voltak jelenségek, melyek a globalizáció, s az eluralkodni látszó neoliberalizmus aránytalan és végletesen káros társadalmi-gazdasági folyamatok eluralkodását jósolta.A kelet-nyugati erő és mozgásviszonyokat, majd az azt felváltó „észak-déli” áramlás természetföldrajzi, majd társadalmi-gazdasági következményeinek súlyos veszélyeit,a mindenbe „beletaposó” rövidlátó leküzdhetetlennek látszó
    szűk látókörű birodalmi, hatalom-politikai dominancia eluralta.
    A valódi, hosszútávú emberi-társadalmi érdekek, s azzal járó hatalmi elmozdulásoknak nyomát sem láthatjuk az ENSZ elvárható, remélhető szerepvállalásaiban. A civil társadalmi erőforrások hatalom-politika általi terelgetése eleddig többet árt, mint használ!
    Gyökeresen új, és bátor nemzetek közötti megoldáshoz muszáj haladéktalanul hozzálátni!
    Asy

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!