Márton János

Német- és Franciaország száz évvel ezelőtti politikai, gazdasági és szellemi vezetőinek eléggé el nem ítélhető a szerepe, és múlhatatlan a felelőssége azért, hogy Oroszországban hatalomra kerülhetett a bolsevizmus, Németországban a nemzetiszocializmus, végül az egész világ első számú szuperhatalmává válhatott az Amerikai Birodalom. Jó lenne, ha ezt a mai német és francia vezetők felismernék.

A több mint nyolcvanmilliós Németországban immár mintegy ötmillió muszlim él, és ha a bevándorlás a tavalyi ütemben folytatódik, és a török állampolgároknak megadja a vízummentességet az Európai Unió, akkor Németország iszlamizálódása elkerülhetetlenül felgyorsul. S akkor – London után – a következő európai főváros Berlin lesz, ahol muszlim vallású polgármestert választanak.

Mi magyarok megint példát mutathatunk az uniós kötelező betelepítési kvóta elutasításával, amelyről kedden rendelte el a kormány által kezdeményezett országos népszavazást a parlament. Ebben a kérdésben a nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok igent mondanak a magyar jövőre és Európára.

Amíg Gyurcsány Ferenc húzza a prímet a politikai porond baloldalán, és olyan vezetők állnak az MSZP élén, mint Tóbiás József és Kunhalmi Ágnes, akik úgy táncolnak, ahogy ő fütyül nekik, addig a szocialisták talpa alatt fütyül a szél, de nem nekik áll a zászló.

A muszlim bevándorlók a törvényeiket, kultúrájukat, szokásaikat, életformájukat is magukkal hozzák Európába, és nem integrálódni akarnak, hanem integrálni az őket befogadó európai társadalmakat. A magyar kormány bevándorlási politikáját ezért támogatják egyre többen, akik nem vesztették el a józan eszüket és az egészséges önvédelmi készségüket, képességüket.

Kovács Imrének ma is igaza van: a politika a valóság ismerete nélkül kuruzslás, ezért első teendőnk a valóság feltárása kell hogy legyen. Hogyan? – Menjünk a nép közé.

Jó lenne, ha a politikai pecsenyét sütögető, a baloldali ellenzéki pártok szekerét toló pedagógus szakszervezetek túlmozgásos vezetői a „vörös nóták” fújása helyett magukba szállnának, és azzal foglalkoznának, ami a valódi dolguk: oktatással-neveléssel.

Ma is meg kell védeni a hazánkat, házunkat, egymást és magunkat, és ehhez a szent háborúhoz bizony össze kell szednünk minden bátorságunkat, erőnket, tehetségünket, a bennünk szunnyadó nemes erényeket.

Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách is arra tanított, hogy küzdés az élet. Isten győzelmet ad nekünk, de nem nyerünk felmentést a harcok alól. Nem mindegy azonban, hogy miért és hogyan küzdünk. A lényeg: ne féljünk!

Kis népként Európa közepén, nagyhatalmak gyűrűjében csak akkor védhetjük meg szabadságunkat és függetlenségünket, nemzeti identitásunkat, ha nem maradunk egyedül, mint 1848–49-ben és 1956-ban, hanem szövetségeseinkkel együtt, egységesen lépünk fel az európai politika porondján..