Szellem, erély és a bot…

Magyar Hírlap
2016.03.31.

XVI. Lajos titkára Chamfort francia író szavai ma is irányt mutathatnak: „A szellem embere elveszett, ha a szellemhez nem járul erély is, nem elég, ha Diogenész lámpása a miénk, botjára is szükség van.”

A magyarországi civilek meghatározó többsége a terrorizmussal kapcsolatban unja már a parttalan vitákat, Brüsszel tehetetlenségét. A tagállamok nem követhetik Merkel, Schulz és Juncker közös kottáját.

A CÖF-CÖKA, hallgatva együttműködő partnerei szavára, óva inti a magyar parlamentet a terrorizmussal kapcsolatos alaptörvényi módosítás hosszan tartó, elhúzódó vitájától.

A civilek nem háborognak és riadnak vissza, ha terrorista veszély esetén ideig-óráig egyéni szabadságjoguk is korlátozódik. Veszélyhelyzet esetén legfontosabb az állampolgárok életének védelme. Ezért a terror elleni védekezés minden lehetséges változata az ésszerűség figyelembevételével nem vitathatóan az állampolgári közösség érdekeit védi. Az információáramlás időszakos korlátozása, a banki pénzforgalom ellenőrzése, esetenként a médián át közvetített hírek megszűrése stb. sem ördögtől való. Az alaptörvény módosítása a mindenkori kormányok intézkedési lehetőségeit és azok határait rögzíti.

A parlamentben helyet foglaló képviselők, a politikai haszonszerzésük érdekében, nem akadályozhatják meg az elérhető legmagasabb fokú, megelőző és életvédő törvénymódosítást. Nem tehetik, mert erre az őket küldő választók részéről felhatalmazást nem kaptak. Az ország népe az alaptörvény módosítását elutasítókat név szerint szeretné látni. Ők azok, akik már 2006 után terrorveszéllyel fenyegették a békés ünneplőket, mesterlövészeket vezényeltek a belvárosi házak tetejére, követve kollaboráns érdekeiket. Jogszabályi kötöttségek ide vagy oda, kordonvárossá csúfították Budapestet, vízágyúkat működtettek, lovas-attakot vezényeltek, gumilövedékeket lőttek ki és „viperás” rendőröket vezényeltek a békés gyülekezések káoszosítására.

Ez, a magát baloldalinak tituláló ellenzék most az egyéni szabadságjogok félrevezető értelmezése mellet kötné gúzsba a felelős kormányzást, megakadályozva az azonnali reagálás lehetőségét a terroristák cselekedeteivel szemben. Úgy tűnik, nekik mindegy, hogy gyermekeink biztonságosan közlekedhetnek –e az utcán, vagy sem, az sem számít, hogy a fontos közösségi helyek, metró, repülőterek, stadionok, kórházak védelme, azaz a közrend fenntartása minden mást megelőz.

A sötétség, köd, homály múltbeli alakjai most azért hátráltatják az alaptörvény kiegészítését, hogy egy esetleges terrortámadás idején teli szájjal kommunikálhassák a kormány cselekvőképtelenségét. Azt hiszik, eltitkolhatják eredeti szándékukat, hogy a migránsok kebelre ölelése azért fontos számukra, mert a foszladozó szavazótáborukat valakikkel pótolni kell. Elődjeik példáját követik, csakúgy, mint Trianon előtt, Károlyi Mihály módra. Legszívesebben leszerelnék a magyar honvédséget, és felszámolnák az ország védelmi rendszerét.

Néhány szót érdemes a radikális jobboldalról is mondani. Ők retorikájukban első helyre teszik a haza védelmét, fellépnek a kötelező kvótarendszer ellen és ellentmondanak a migránsok betelepítésére. Egyetértenek a honvédség bevethetőségével is. Egyetlen problémájuk, hogy mindez megegyezik  a regnáló kormány javaslataival.

Az emberek terrorizmust és gazdasági bevándorlókat elutasító magatartásából nem lehet pártérdekű babérokat szerezni. Az ország népének többségi akaratát tudomásul véve, azt szolgálni illik.

Remélhetjük, hogy a JOBBIK nem kerül a szocliberálisok hálójába, hiszen ez nagy csalódás lenne saját táboruknak is.

A civilek bíznak a józanészben, amikor is a haza védelme felülírja a hatalomszerzés mámorát.

Európa határainak védelme az Unió közös feladata. A tagországok határainak biztosítása pedig a szuverenitás elidegeníthetetlen tartozéka. A jelenlegi, Uniót vezető bürokrata elit nem meri magának feltenni a kérdést, vajon a most követett brüsszeli út hová vezet? 20-30 év múlva hová jut Európa őslakossága? Nem tudnak válaszolni, mert nincsenek jövőbeni elképzeléseik, kimerülnek abban, hogy jelenlegi politikájukat kétes értékű taktikai elemekkel igazolják. Európának megújulásra, jövőjét megalapozó stratégiákra van szüksége. Az Unió hajnala Kelet-közép Európából jön. A jóléttől eltunyult, egocentrikus nyugati civilizáció transzfúzióra szorul.

A V4-ek, a Balti államok és a nyugat-balkáni országok szoros együttműködése mentheti meg a kontinens jövőjét. Erőt kell mutatni és egységet. A Cameron vezette britek bevonásával létre lehet hozni a Merkel egyszemélyű vezetésétől mentes „Európa Nemzetet”. Az európai nemzetek egységes akaratú közössége az egyenrangúság tiszteletben tartásával tárgyaljon a világ fontos dolgairól az USÁ-val, Oroszországgal és Kínával. Nincs helye annak az amerikai törekvésnek, amely hámot vetve Merkel nyakába, egyoldalú érdekeket kíván az Unió országaival szemben érvényesíteni.

Természetesen legyen az is világos, hogy az USA az Unió szövetségese és egyik fő gazdasági partnere. Ha nem lejt a pálya, a kölcsönös előnyök kihasználása a felek számára nemcsak előnyös, hanem kötelező is. Az USÁ-nak tanulnia kell abból, hogy társadalmi rendszere bármilyen jól működik hazai vonatkozásban, az más nemzetekre nem adaptálható erőszakosan. Tévesnek bizonyult az „arab tavasz” vagy éppen az iraki háború koncepciója. Legyen az is világos, hogy Európát nem lehet gyökereitől megfosztani és egy amerikai típusú föderációba gyömöszölni.

A NATO-ba tömörült szövetségeseknek tapasztalatból kell tudnia, hogy a hidegháború rossz tanácsadó. Szíriában békét kell teremteni, az ISIS-t le kell győzni. Európa határainak védelmére a NATO hivatott. A katonai szövetségben kell megtalálni Törökország feladatait. Az ENSZ vezetésével kell megoldani a humanitárius feladatokat.

A zsoldon vett szolgáltatások és barátság nem garantál biztonságos jövőt.

Becsengettek

Magyar Hírlap
2016.03.22.

Tanárok és diákjaik a csengő hangjára figyelve tudják, hogy helyük ilyenkor az osztályteremben van. Innen kezdve elkezdődik a hivatásgyakorlás, a tudás átadása a diákoknak.
A tanárok és a diákok kölcsönös jelenléte az iskolában nemcsak törvény által meghatározott, hanem a közerkölcs és közérdek parancsa mellett nemzeti szokásjog.

A szülők, amikor elviszik, vagy elengedik gyermekeiket az iskolába, joggal bíznak abban, hogy a tanári hivatás képviselői megfelelő tudásszinttel és vigyázó szemmel teszik kötelezettségüket. A nemzeti tanterv szerint átadják az egyes tantárgyakra előírt anyagot, és felelős magatartással, legjobb tudásuk szerint kiegészítik azt, a gyerekek épülésére szolgáló ismeretekkel. Az oktatásról szóló szakmaiság útjáról letérni az iskolákban nem lehet.

Az oktatást érintő szakismeretek közvetítésére, bővítésére szolgálnak az állam által működtetett és az oktatás felügyeletét ellátó szervezetek. A felhalmozott tapasztalatok beépítése az oktatási rendszerbe – lehet az időszakos, jobb esetben folyamatos – szükségszerű követelmény.

Az oktatás, nevelés célja a tudásszint növelése, a nemzet szellemi értéktárának gazdagítása. A diákokra nem lehet pártérdekű ideológiákat ráerőszakolni, bűnös alamuszisággal pártkatonákat képezni. A nagykorúság elérése után érett tudattal a felnőtté vált gyerekek szabadon megválaszthatják politikai irányultságukat.

Az törvényszinten elfogadott oktatási rendszer (nemzeti tanterv) a mai kor diákjainak igyekszik olyan alaptudást biztosítani, amely a felnőtté válás után, a főiskolai vagy egyetemi tanulmányok során biztos alapot nyújt a szabadon választott ismeretek felsőfokú elsajátításához.

Téves az a nézet, amikor egy-egy tanár, mint például a Tanítanék Mozgalom újsütetű vezetője úgy véli, hogy nincs szükség kijelölt tantárgyakra, rá kell bízni a tanárokra, hogy az általuk jónak gondolt témákat dolgozzák fel és adják át diákjaiknak. A túlliberalizált elképzelés a megszerzett ismereteket egyenesen elvezetné a mérhetetlen összehasonlítás káoszába.

A szülőknek joguk van tudni, hogy gyermekeik fejébe ki és mit akar elültetni, hiszen a családi hagyományok folyatatásában ennek hangsúlyos, meghatározó szerepe van.
A magyar polgárok nagy többsége véli úgy, hogy az iskolát tekintsük a pártpolitikától mentes szentélyének, ahol a közerkölcsnek, közakaratnak és a közjónak megismerése, elsajátítása is szükséges.

Az oktatással összefüggő szakmai kérdések, valamint a tanárokkal kapcsolatos munkaügyi problémák nem keverhetők össze a kormányzati hatalom megszerzésére irányuló ellenzéki törekvésekkel. A tanárok szakszervezetei érdekvédelmi szervezetek, amelyek akár az utcán is kiállhatnak, ugyanúgy, mint más szakmák képviselői, helyzetük jobbítása érdekében, követelhetik munkakörülményeik javítását, és akár a béremelést is. Ezt azonban nem tehetnék félrevezető szakmai érvek hangoztatásával, a gyerekek és a szülők bevonásával. Élesen külön kell választani a munkajog tárgykörébe tartozó követeléseket az oktatás színvonalának jóhiszemű fejlesztésétől.

Az ország polgárai eddig is szolidaritást tanúsítottak és megbecsülésüket közvetítették az oktatásban résztvevők felé. Az új kormány regnálása óta 260 milliárd forint béremeléssel és a tanári életpálya bevezetésével ismerte el a tanárok és az oktatás primátusát. Elvárható az értelmiség kiemelt képviselőitől, hogy ismerjék a magyar közmondást, miszerint addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Ezt a takarót úgy is nevezhetjük, mint az ország költségvetésének lehetőségeit. Jogosan szeretnének béremelést más szakmai csoportok is, a minimálbéren élők, a közmunkások és például az egészségügyben és az államigazgatásban dolgozók. Komoly feladat előtt állnak azok a szakszervezeti képviseletek, amelyek a multik világában próbálják a munkások jobblétét képviselni.

A mindenkori kormány felelőssége a társadalom egésze szempontjából mérhető. Ily módon figyelembe kell venni minden társadalmi csoport jogos érdekét. Ezen érdekek sorra kerülése csak lépésről lépésre várható.

Az ellenzéki pártok felelőtlenül bekiabálhatnak a nézőtérről, azonban arra is kellene gondolniuk, hogy miért kerültek jelenlegi helyzetükbe. A válasz egyszerű: a magyar választók többsége leküldte őket a pályáról, elvesztették, eljátszották a társadalom bizalmát. Miközben egy-egy, érdekeiért kiálló szakszervezet mögé állítanak pártérdekeket, nem lenne szabad elfeledni az elmúlt évek olyan pozitív kormányzati intézkedéseit, amelyek a tanárok béremelése mellett országos szinten egyaránt minden polgárnak előnyös helyzetet teremtettek.

Emeljünk ki néhányat:
A devizahitelek átváltása, a családi kedvezmények, európai szinten is kimagasló bővítése. A CSOK, NOK bevezetése, a gyermekétkeztetés ingyenes biztosítása a bölcsődések és óvodások 75%-ának, ami rövidesen kiterjeszthető lehet akár az általános iskolások irányába is.
A reálbérek több éve tartó emelkedése, az infláció alacsony szinten tartása, és a tervbe vett nullszaldós költségvetés mind-mind érintik az ország teljes lakosságát, ideértve a tanárokat is.

Gyurcsány és tanítványai elfelejtettek a magyar polgároktól 8 éves ország rontásuk után bocsánatot kérni. Álságos és átlátszó, hogy ők szólítják fel az eredményes polgári kormány miniszterelnökét és a köztársasági elnököt bocsánatkérésre.
Itt az ideje, hogy szemlesütve elcsendesedjenek, halkan mormolják: „Mea culpa, mea maxima culpa”.

Kicsengettek!

 

 

Bezár a bazár?

Az európai népek lába alól fogy a talaj, importált telepesek hada szűkíti az eddig még homogénnek mondott társadalom életterét. Akaratán kívül 500 millió európai, néhány ország vezetőjének átgondolatlan döntése nyomán piaci tényezővé vált.

Kereskedelmi fogások bukkannak elő, úgy mint a „régi – cserélje újra” vagy az „egyet fizet – kettőt kap”. Merkel kancellár asszony vezérel az EU vezető brigadérosainak, akik élén Martin Schulz és Jean-Claude Juncker személyében földig hajló szolgák követik a háttérből egzisztenciájukat biztosító kenyéradó gazdájuk téves törekvéseit.

Halvány reményt jelent az uniós népek számára, hogy az EU 28 tagországának miniszterelnökeinek többsége saját bőrén érzi országa polgárainak fokozódó ellenállását és a kötelező befogadási kvóta bevezetésének elutasítását.

A világ békéjét egyre jobban fenyegeti a liberális mutánsok pénzhatalmasokra támaszkodó, csillapíthatatlan vágya az uralkodásra. Ugyanakkor Merkel téved, mert mint tudjuk, barátokat nem lehet pénzzel megvenni, legfeljebb ideig-óráig tehetők üzlettárssá.

A törökök birodalmi vágyukat a történelem során soha nem titkolták. Szétterülő régiós szinten ma is erre törekednek. Az uniós adófizetők kizsarolt „segélye” Európa külső határainak védelméért ravasz üzleti fogás, arról már ne is beszéljünk, hogy mit jelentene a törökök általános vízummentessége.

A történelem tanulságait jó lenne elfogadni. Erdély vagy Örményország sem tudta a „Porta” egyre fokozódó pénzéhségét csillapítani. Az erőszak és a gyarmati lét így 200 évig konzerválódott. Az az európai gondolat, hogy adjuk meg, ami a szultáné, zátonyra futott.

A keleti iszlám népek a bazári kereskedés nagymesterei. Ismerjük el, hogy ebben a műfajban jobbak, mint az európaiak.

Az Unió büdzséjéből feléjük nyújtott támogatás elhibázottnak tűnik, elképzelhető, hogy ellenőrizhetetlen zsebekbe vándorol. Erősítené az embercsempészek és az esetleges állami korrupció hosszú távú összefonódását.

Az uniós országok adóforintjait sokkal inkább a NATO felé kellene irányítani, megkövetelve a Szövetség kötelezettségét, Európa határainak védelmét.

Tudjuk, hogy Törökország a NATO parancsnoksága alatt nem kerülhetné meg feladatát.
Törökország, mint Szíriával szomszédos ország, köteles az ENSZ előírásai szerint a menekültek befogadására. Jól látjuk azt is, hogy a törökök „okosan” kihasználják az arab tavasz káoszát, és ezzel egy időben az embercsempészek tevékenysége fölött szemet hunyva Görögországra szabadítják a migránsokat.

Az eredmény: virágzik a bazári biznisz.

Remélhetőleg az ismét tanácskozó tagállamok miniszterelnökei eljutnak odáig, hogy a legjobb megoldás, ha bezár a bazár!

A nemzetállamok szuverenitása, kiemelten a szubszidiaritás, mint a demokrácia sziklája, tiszteletben tartandó. A tagországokban a népvándorlás kérdéséről, a kötelező kvótáról megkerülhetetlenül népszavazást kell kiírni, vagy széleskörű népi konzultációhoz kell, hogy forduljanak az államok vezetői, hiszen csak így kaphatnak világos és erős támaszt polgáraiktól.

A CÖF-CÖKA ezért megismétli a tavaly ősszel megírt, 28 tagállam miniszterelnökeinek továbbított kérését, hogy hallgassák meg polgáraikat, és legyenek tekintettel a többség akaratára.

Az ember, illetve munkaerő kereskedelemmel foglalkozó országok lehetősége Törökországgal kétoldalú szerződéssel biztosítani gazdasági elképzeléseiket, hiszen ők is szuverén államok.

A V4-ek és a nyugat-balkáni országok majd félévszázados szovjet gyarmatosítás után és a balkáni véres háborúkat követően szeretnék nyugodtan megélni a rövid ideje kiharcolt szabadságukat.

Az iszlám-török áfium ellen való orvosság receptje 1661-től olvasható Zrínyi Miklós tollából megírtak alapján – tanulmányozása egyre jobban esedékes.

Csizmadia László

 

 

 

 

Brüsszel Merkel markában

Csizmadia László írása
Magyar Hírlap 2016.03.04.

Keresem a különbséget Németország kancellárjának véleménye, és az EU vezető elitjének migránsokkal kapcsolatos megnyilatkozásai között. Nem találom. Martin Schulz és Jean-Cloud Juncker Merkel szoknyája mögül lapos pillantásokat vetve ugyanazt szajkózzák, amit a kancellár asszony számukra közvetít. Hármuk álláspontja között nincs különbség. Minek tehát az EU Parlamentje és az Európai Bizottság?

Németország nagyhatalmi pozícióból irányít, mondhatnánk diktál. Talán ismét hegemóniára törekszik? Mindinkább világossá válik, hogy az EU-ban a demokrácia féloldalas. Van, akiknek több jár, másoknak viszont jár, de nem jut.

Magyarként és európaiként is furcsa belegondolni a kialakult helyzetbe. Angela Merkel-re csak a németek szavaztak, míg más országok is demokratikusan, önmaguk választották meg saját vezetőiket. Ebből következik az az evidencia, hogy a kancellár asszony nem lehet minden európai polgár vezetője.
A fő kérdés ezután, hogy miért is kellene elfogadnunk a „willkommenskultur” stratégiáját, és a kötelező kvótarendszert? Talán azért, mert ő a settenkedő európai föderáció élharcosa, és azt gondolja, hogy kedvenc nézetével már „a spájzban van”? Merkel saját népét sem kérdezte meg a németek álláspontjáról. Úgy gondolta, hogy önállóan áttérhet egyfajta rejtőzködően totalitárius irányításra. Ez veszélyes elképzelés, hiszen neki különösen okulnia kellett volna a II. világháborút megelőző német történelmi tapasztalatokból. Ugyanúgy, mint annak idején, Nagy-Britannia már piros lámpát villantott a német hegemóniára, és nemsokára ezt fogja tenni Franciaország is, megelégelve, hogy Francois Holland Merkel asszony táskahordozójaként figyelmen kívül hagyja a francia polgárok igényét a szuverenitásra.
A föderáció esetleges híveinek számolni kell a V-4-ek és a nyugat-balkáni országok népeinek ellenállásával, amelyek féltve őrzik nemrég megszerzett szabadságukat. Matematikai tény, és nem elhanyagolható, hogy ezen országok össznépessége meghaladja Németország lakosainak számát – ez nem kis bökkenő.

Az Unió polgárai közül egyre többen belátják, hogy a rájuk szabadított „honfoglalók” integrálása lehetetlen, jogi és erkölcsi felfogásuk ellentétes az évezredes zsidó-keresztény kultúrával és az itt hatályos jogrenddel. A behívott gazdasági bevándorlók majdani szavazatai elvileg segíthetik ugyan a CDU helyzetét, de gyengítik a CSU-val eddig fenntartott koalíciót.

Úgy tetszik, Angela Merkel leváltja a népét, és nem kíváncsi a figyelmeztető hangokra. Drága ár ez a hatalom megtartásáért. Végső győzelméhez azonban nemcsak a szervilis brüsszeli bürokrácia elitjére lenne szüksége, hanem az Európai Parlament és az Európai Bizottság többségi döntéseire is. Az Európa Tanács egyhangú támogatására pedig nem számíthat. Így tehát kevésnek bizonyulhat a magához csalogatott migráns-sereg, és a TTIP erőszakos elfogadtatása cserébe az USA támogatásáért.
Európa népe „megállj”-t kiált: a kancellár által dédelgetett föderációs szövetségi rendszerre; a zsidó-keresztény kultúra megsemmisítésére; a vallásháborúk Európába importálására; a hívatlan gazdasági bevándorlók sáskajárására. Ötszázmillió európai polgár ma még saját erőből is meg tudja védeni tágabb hazáját.

Nem tartja elfogadhatónak a görögök és törökök zsaroló módszereit. Görögország az Európai Unió tagja, így kötelessége a schengeni határ őrzése, amely nagyobb súllyal esik a latba, mint az a szintén fennálló kötelezettség, hogy hiteleit visszafizesse a németeknek és más hitelezőknek. Az atlanti védelmi rendszert biztosító NATO tagja, Törökország sem igényelhet külön juttatásokat az európai határok védelméért. Lehetősége volt arra, hogy a gazdasági bevándorlókat még török földre lépésük előtt megállítsa.
Ha Európa nyugati felének egyes vezetői és az Egyesült Államok tovább halogatják a migráns kérdés megoldását, a szíriai béke megteremtésével párhuzamosan, a V-4-ek és a nyugat-balkáni országok a kontinens védelme érdekében kénytelenek lesznek az u.n. „B terv”-et életbe léptetni.

Kiútkeresés

Magyar Hírlap
2016.02.19.

A liberális gazdaságpolitika világcsődjét ma már nem lehet cáfolni.

Az emberek rájöttek arra, hogy a fékevesztett kapitalizmus elvezetett a totális kizsákmányolás utolsó fázisáig. A pénz és a fegyverek uralma elviselhetetlenné vált, életünket egyre szűkebbre szabják, miközben ránk köszöntött a modern rabszolgatartás korszaka.

A teremtett embert születése pillanatától a pénzhatalom igyekszik szállítószalagra helyezni, és kénye kedve szerint kihasználni önös gazdagodása javára. Nevezhetjük ezt a gépesített és elektronizált erőszakrendszert az oligarchák által gyakorolt mammon uralmának, vagy a bankóriások parazita szövetkezésének. Céljuk a világhatalom megszerzése, többnyire jól körülírható, rejtőzködő kisebbség uralmának biztosítása.

Európa háborúba keveredett, nemzeteit és országhatárait nyílt támadás érte. Felbiztatott honfoglalók milliói gázolják le az európai keresztény civilizáció értékeit, mindazt, amit az államok és az attól különválasztott, de az európai polgárok érdekeit szolgáló egyházak közösen építettek.

A mesterségesen kreált arab tavasz élő alkotást hozott létre, a hazájukat elhagyó, jobb életre vágyó migránsok mobilizálásával. Ők azok, akik a befogadó országok homogén társadalmi berendezkedésére fittyet hányva az integrálódás helyett kialakítják a párhuzamos társadalmi rendszereket. Megkettőzik és megbontják az egységes nemzet-országközösségeket. Irányítóik érdekeit teljesítve elősegítik az „oszd meg és uralkodj” gyakorlatát. Az évezredes közösségben szocializálódott európai polgárok szembetalálják magukat a környezetükben eddig alig, vagy nem ismert identitásokkal.

Az ultraliberalizmus hívei a gender művek malomkövei közé szórják a nemek különbözőségét, a vallási izmusokat és a nemzeti sajátosságokat. A sokszínű közösségek szétporladnak, az iszlámmal keverve gyúrható masszává alakulnak.

A nemzeti parlamentek hatásköre kiürül, a polgároktól az irányítók és jogszabály alkotók messze kerülnek. A nem integrálható kultúrák gerjesztik a társadalmi ellentéteket, gyújtópontjai lesznek a polgárháborúk folyamatának, az őshonos polgárság erejét veszti.

A pénz urai így akadálytalanul befolyásolhatják a Föld népesedésének alakulását, megvalósíthatják korlátlan hatalmukat, földi istennek képzelhetik magukat. A nemzetek önállósága megszűnik, és elsüllyed a föderális-feudális rabszolgatartás intézményrendszerében. Az uralkodó hatalom tagjainak erősorrendjét tőketulajdonuk nagysága határozza meg. A demokrácia virtuálissá válik, a pártokat, intézményeket, politikusi arcokat kijelölt szerepre szerződtetik. Ők azok, akik maradéktalanul kiszolgálják a közvetlenül, általuk sem ismert kenyéradóikat. Gázsijuk paradicsomi életet biztosít kiváltságokkal.

A háttérben már készen áll a fegyverek és pénzhatalom ereje, amely a hamis messiás szerepét boldogan magára vállalja. Az általa kreált zűrzavar közepette Európa népeit közös akolba tereli és megoldásnak a föderalizmust ajánlja. A névleg még létező országok polgáraitól a valóságos kormányzás láthatatlan távolságba kerül.

A jövő Európája másolata lenne az USA berendezkedésének. Az ottani elnökválasztási cirkusz hűen tükrözi a lényeget: a lebutított emberek figyelmét a pénzoligarchák által küldött, celebbé avanzsált elnökjelöltek kötik le. Ezek az anyagi, erkölcsi rabláncon vezetett aspiránsok a félrevezetés show-műsoraiban, az adófizetők pénzén mutogatják szerény képességeiket. Az amerikai elnökválasztás partitúrájának célja a főlakáj kiválasztása, akinek a pénzhatalom előre megalkotott kottájából kell játszania.

Az előbbiekben leírt forgatókönyv utcája elé a behajtani tilos táblát nekünk kell kihelyezni, örökös civil polgároknak.

Európa azonban más tészta. Itt még vannak hazájukhoz hű politikusok, akik a karriert csak másodlagosnak tekintik. Képesek alulról építkezni, és a nemzeti létben gyökerező családok közösségeire támaszkodni. Elsődlegesnek tekintik az önálló nemzetállamiságot, tiszteletben tartva a szubszidiaritás szabadságot biztosító alapelvét.

Ha a gazdasági érdekviszonyok elvesztik két vagy többoldalúságukat, az eredményesség csak az egyik oldalon jelennek meg, akkor gyarmatosításról beszélhetünk. A nemzeti érdekközösségek határainak eltüntetése elkerülhetetlenül egy globalizált gazdasági szövetséghez vezet, amely politikai értelemben hasonlít az egypárt rendszerhez. A világkereskedelem egyérdekű termelő-elosztó rendszerré silányodik, a szabadkereskedelem és a minőségi versenyszemlélet feláldozódik.

Tény, hogy a TPP, a TTIP és a hasonló szerződések ránk erőltetése álcázza az eredeti célt, a világgazdaság feletti teljes uralom megszerzését.

A gazdaságilag kiszolgáltatott országokat megfosztják a szabad döntések lehetőségétől, miközben a multinacionális vállalatok joguralmi helyzetbe kerülnek. Napi gyakorlattá válik az „ostor és cukor” fegyelmező módszere, amely a kettős mérce alapján feltétlen engedelmességre tanít. Ezután a polgárok, tanárok, orvosok, taxisok dolgait nem lehet a saját hazában kezelni. A tüntetésekre, az elégedetlenségekre a világsajtó rá sem hederít, a „szabadvilág” globális szerkezete szabályoz.
Mindezt elkerülendő, a nemzeti szemléletet és a közjó képviseletét kell szem előtt tartanunk. Az új, hat éve elkezdett „magyar út” formálódik, és az idő okozta kátyúk kijavítása is megkezdődött. A hazai ellenzék mozgása rámutat arra, hogy a jó kormányzást esetlegesen is csak a pénzhatalom külső és belső segítségével lehet megdönteni. A kisebbségbe szorult ellenzék háborút visel nemzete polgárainak többségével. A hatalmat visszaszerezni önerőből nem tudják, „királyaik meztelenek”.

A világ rendje szerint nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy Amerikától Ázsiáig, mindig is lesznek gazdagok, akiket szabályok között kell tartani. Azonban nem süthetjük rájuk a korrupció bélyegét. Tőlük is számon kell kérni a törvények tiszteletét, a közjó támogatását és a rászorulók felé irányuló szolidáris hozzáállást. Feladatuk, hogy teremtsenek minél több munkahelyet, hitelezzenek becsületes kamatra, és támogassák a többséggel megválasztott mindenkori kormány, nemzet egészének érdekével találkozó erőfeszítéseit.

A mai ellenzék nehéz helyzetbe kormányozta önmagát. Szervilis módon kiszolgálták a magyarellenes érdekeket. A másokra korrupciót kiáltók úgy néznek ki, mint a bagoly, amely verébnek mondja, hogy nagyfejű.

Lengyelország kiforrott, megszívlelendő tanulsággal szolgált. A lengyelek kitakarították az ország házából a szélsőséges pártokat, és a valóságos nemzeti érdekek mellett tették le voksukat. Ez a bölcsesség követésre méltó.

Csizmadia László

 

Ellenzéki pókerjátszma

Magyarországon az ellenzéki pártok, az Európai Unió más országaihoz hasonlítva, merőben eltérő viselkedési normák mellett végzik tevékenységüket.

Csizmadia László – 2016.02.10. Magyar Hírlap

A különbség abból adódik, hogy a hazai baloldali ellenzéket átitatja a hatalom megszerzésére irányuló gátlástalanság, amely – sajnos – párosul a nemzeti érdekek kiárusításával. Szervilis beállítottságú ellenzéki pártjaink mindent megtesznek a szocliberális ideológiát hangoztató európai uniós baráti pártok támogatásáért.

Az országot eladósítók, a rablóprivatizálók, a költségvetést meghamisítók folyamatosan tesztelik a magyar polgárok éberségét, remélve az ellenük elkövetett bűnök feledését. Taktikájuk része a fedezetlen politikai ígérvényeket tartalmazó „kötvények” kínálgatása (több fizetés mindenkinek, az összes adó eltörlése vagy csökkentése, a regnáló kormány minden tagja korrupt – ezért nincs pénz semmire). Ezzel szemben a kormány felelőssége teljes tudatában csak a megtermelt és rendelkezésre álló javakból gazdálkodik. A társadalom tűrőképességére és a közösségi szolidaritásra támaszkodva lépésről lépésre orvosolja a 2010 előtti kormányzás bűnös adósságait.

A 2002-es, ötvenhat százalékos GDP-arányos hiány 2010-re nyolcvanhat százalékra növekedett. Az új kormány a csődhelyzet mellé harminc százalékkal több GDP-arányos hiányt örökölt. Ez közel négy-ötezer milliárd forint adósságnövekedést jelentett. Nem véletlenül vett fel IMF- és EKB-hitelt a bukott kormányzat, s közben a lakosság jelentős részét a devizaadósság csapdájába terelte.

Ha valakit még nem győzött volna meg a felelőtlen gazdálkodás csimborasszója, az olvassa el az ÁSZ 2006–2007–2008–2009-es nyilvános jelentését. Ügyészség sem írhatna részletezőbb vádiratot arról, hogy miként tüntették el az ÁPV Zrt., a kincstár és a földalap szervezeteinek felelősségre vonási lehetőségét, valamint az MNV Zrt. szabálytalan létrehozását milyen körülmények kísérték. A polgárok érdeklődésére tarthat számot, hogy a szocliberális kormányzás ideje alatt a magyar államadósság 2,5-szeresét tolták át a határon túlra, offshore cégekbe. Íme, a borivók vizet prédikálnak! A korrupció nagymesterei próbálják elhitetni az emberekkel tisztakezűségüket.

A gazdálkodás jelenlegi és múltbeli eredményeinek összehasonlítása után kimondhatjuk, hogy a szocliberális kormányzás alatt hagytuk magunkat átverni, és kecskére bíztuk a káposztát. Térjünk át a jelenre, és nézzük meg a migránshelyzettel kapcsolatos ellenzéki állásfoglalásokat. Induljunk ki a 2004. december 5-i népszavazás eredményéből, amikor Gyurcsány Ferenc – Kovács Lászlóval karöltve – a külhoni magyarok megtagadására biztatott, meghiúsítva a kettős állampolgárság intézményét. Ma pedig pártjaik kritikátlanul biztatnak a migránsok befogadására. Nem tesznek különbséget menekültek, gazdasági bevándorlók és az esetleg a köztük megbújó terroristák között. A „dicső múltat” követi ördögi jelenük.

Ultraliberális ideológia mentén az európai föderáció támogatói lettek, olyan párhuzamos társadalom kialakítására törekednek, amelynek végső célja nemzetállamunk felszámolása.

Vegyük számba, mit tesz a kormány!

A magyar emberek aktív közreműködésével kidolgozta válaszait az újkori népvándorlásra. A társadalom nagy többsége nyíltan és világosan üzent az illegálisan érkező migránsoknak és az unió őket támogató vezetőinek. Teljesítettük a ránk bízott, schengeni határvédelemmel kapcsolatos feladatokat, kinyilvánítottuk, hogy idegen munkaerőre nem tartunk igényt, és népesedési gondjainkat önmagunk kívánjuk megoldani. Az elmélázó uniós bürokraták miatt kerítéssel védtük meg határainkat, de ugyanakkor lehetőséget adunk a menekülteknek az ellenőrzött kapukon történő átjutásra, letelepedési szándékuk kinyilvánítására a választott ország megjelölésével.

Az unió külső határainak védelmét továbbra is közös ügynek tekintjük. Megértjük az egyes országok munkaerőimportját, azonban ennek költségeit az érdekelteknek kell viselniük. Hazánkban a párhuzamos társadalom kialakulását nemkívánatosnak tartjuk. A terrorveszély elhárítására nélkülözhetetlen, hogy az Európai Parlament alkosson jogszabályt, amely a bevándorlók unión belüli mozgásának lehetőségeit meghatározza, ésszerűen korlátozza. A fentiekből kitűnik a magyar álláspont korrektsége, amely találkozik az európai polgárok nagy többségének elismerésével.

A tiszta beszéd a terroristáknak is üzenetet közvetít.

Itt érdemes arról is szólni, hogy országunk soha nem volt gyarmatosító. Az arab világgal, vallási megkülönböztetés nélkül, kitűnő gazdasági kapcsolatokat ápoltunk, legyen szó akár Szíriáról, Egyiptomról, Algériá-ról vagy Iránról. Kereskedelmi kapcsolatainkat kölcsönös előnyök mellett bonyolítottuk le. Partnereink országaiban nem kívántuk az állami rendszer megváltoztatását, gyarmatosító hadisarcokat nem szedtünk. A közel-keleti országokban a háború megszüntetését tartjuk kívánatosnak. Ez most a nagyhatalmak megoldandó leckéje.

Mi, magyarok mégis úgy érezzük, hogy jobb félni, mint megijedni. Biztosítani kell a kormánynak azt a jogát, hogy az alaptörvény kiegészítésével azonnal reagálhasson egy nem várt terrortámadásra. Az ellenzék pedig, ha nem szavazza meg a szükséges mértékű, más nyugati országokban elfogadott beavatkozási lehetőséget, akkor a tűzzel játszik. Szükséghelyzet kialakulása esetén a törvényi felhatalmazás hiánya növelheti a katasztrófa kárainak nagyságát.

A polgárok biztonságával egyik párt sem pókerezhet.