Ha valami manapság fontos, az az, hogy ne hagyjuk magunkat megvezetni. A történelemhamisítás régi trükk, és az is, hogy ha valamiben sárosak vagyunk, de sokszor vádolunk mást az általunk elkövetett cselekményekkel, elfelejtethetjük a múlt történéseit. Ezért nagyon fontos Bayer Zsolt tollából származó publikáció, amely minap jelent meg a Magyar Nemzetben Tanmese a közpénzek ellopásáról címmel a régi szoclib varázslatról, a PPP módszerről. Rengeteg ilyen próbálkozás volt a szocik és liberálisok kormányzásának időszaka alatt, a magánbörtönöktől kezdve az útépítésig, amely eljárás akkortájt a teljesen hiányos jogi háttér miatt nem csupán a közpénzek ellopásának melegágya, hanem az államadósság növelésének egyik biztos eszköze is volt. Jó magyar közmondással élve ma a közpénzek ellopása ügyében ott tartunk, hogy a bagoly huhogja egyfolytában a verébnek, hogy igazán nagy a feje. Hogy a bagoly ezt miért teszi, az az állatvilág rejtélye. Hogy az szoclib ellenzék miért teszi, az meg szinte nyilvánvaló: állati jó a megoldás a tudatlan és gyorsan felejtő embervilág manipulálására, és az Orbán-gyűlölet folyamatos fenntartására. Mert bizonyos körökben az emberi felkészületlenség, megtéveszthetőség olyan szellemi kvalitásként működik, amit ostobaság lenne nem kihasználni egyesek politikai érdekei mindenáron való megvalósítása érdekében. Nem elegáns dolog, amikor az ember saját publikációjára utal, de engedtessék meg nekem, hogy felhívjam a figyelmet egy a Magyar Időkben, 2017 március 22-én megjelent cikkemre Éljünk az emlékezés jogával címmel, amelyben akkor egy laza csokorra valót gyűjtöttem össze a ma bagoly módjára viselkedők múltjából olyan virágszálakból, amelyek számomra egyértelműen közpénzek ellopásra utalnak. https://www.magyaridok.hu/velemeny/eljunk-az-emlekezes-jogaval-1505317/ És ezeken a virágszálakon, pontosabban gyomszálakon kívül még hány ilyen eset volt! Végül is mintha Medgyessy szájából hangzott volna el, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Ő pedig igazán tudhatta. Meg mintha maga Gyurcsány mester kérte volna, hogy csak az első milliójának megszerzéséről ne kérdezzék. Gondolom, a további százmilliókat sem szeretné, ha kutatnánk. De ha már Bayer a PPP varázslatát ecsetelte, hadd utaljak én is egy ilyen gyurcsányi próbálkozásra, amely ugyan végül befulladt, de még így is felemésztett 10 milliárdnyit a semmire. Persze, közpénzből. Megint nem leszek elegáns, de hitelesebb a dolog, ha a valós időbeli körülmények közé illesztjük a történteket, mert a felejtés még azoknál is pontatlanságot idézhet elő, akik annak idején mélyen elmerültek a pokol e bugyrainak tanulmányozásában. Az idézendő publikációm még 2008-ban jelent meg a Magyar Hírlapban, és arról a már nyilván feledésbe merült esetről szól, amikor is egy új kormányzati negyed létrehozása volt a gyurcsányi cél. No nem a Várba költözés révén, régi, gyönyörű műemlékeink felújítása és célszerű kihasználása árán, hanem pont azok csomagban való értékesítése keretén belül. Merthogy „Nagyformátumú ötlet született 2007 januárjában valamelyik kormánypárti politikus agyában. Semmi szükség arra, hogy patinás, belvárosi, évtizedek óta kormányhivatalként működő, a kormányzati informatikai gerinchálóba is becsatolt épületek adjanak helyet a minisztériumok munkájának. El kell őket adni akár az MSZP-SZDSZ kormányzat által pár éve kitalált együttes értékesítés segítségével, amely eljárás csak arra jó, hogy jelentősen csökkentse a vételárat. Mindemellett pedig a nálunk még gyermekcipőben járó PPP módszerrel, azaz a magántőke teljes bevonásával világviszonylatban is irigylendő gyorsasággal meg kell építeni egy kormányzati negyedet. Mekkora lehetőség, még 25 év múlva is! A futamidő lejártát követő 25 év elteltével ugyanis nem lesz a magyar kormány minisztériumainak otthona, de addig legalább évi többmilliárdot lehet kifizetni az épületet működtető magáncégnek. Iszonyatos nagy üzlet. Mindenkinek. Csak épp az államnak nem. No, de kit érdekelt az állam? …Kit érdekelt az a tény, hogy a kitűzött kétéves megvalósítási idő alatt minden normális szakmai és nem szakmai érv arról szól, hogy ennyi idő alatt képtelenség a negyedet megépíteni? Kit érdekelt az a tény, hogy a megvalósíthatósági tanulmányokból kiderülően a kiválasztott PPP módszerrel történő elszámolási metodika alapján az államadósságunk a beruházás megvalósulásának évében, 2009-ben 145 milliárddal növekedett volna a konvergencia program szigorúra fogott előírásai ellenére? Mert az Eurostat határozata egyértelműen meghatározta azokat a feltételeket, amelyek mellett a PPP beruházás államadósság növelő tényezőnek minősül. ….Persze az országgyűlési előterjesztés azért óvatos volt. Arra hivatkozott, hogy a dolog nagyon bonyolult, ezért sem a jogi, sem a pénzügyi konstrukciót előre nem lehet meghatározni. De a magyar parlament kormánypárti többségét ez sem érdekelte: ilyen remek szakmai előkészítés mellett egyhangú áldását adta a kormányzati negyedre. …A kormányzat összességében – egyes számítások szerint – mintegy 10 milliárdot tudott elkölteni erre a pazar ötletre.”
Értik ugye? Semmi nem történt, csak egy eleve abortálásra ítélt ötlet, amire mi, balga magyarok kifizettünk közel 10 milliárdot. Lássuk be, ez azért már nem kis teljesítmény. Arra persze jó lett volna, hogy az egyébként is már teljesen eladósított ország adósság-állományát megfelelje plusz 145 milliárddal, mert az azért már nyilvánvaló volt még a nagyfejű baglyok számára is, hogy nem húzzák már sokáig. Így legalább még rosszabb helyzetbe lett volna hozható a következő kormány. De leginkább Orbán. Akiknek nincs kedve és ideje elolvasni a fentebb említett 2017-es cikket, azok kedvéért csupán egy felsorolásszerű adalék: a kormányzati negyed briliáns 10 milliárdján túl ott volt például a moszkvai kereskedelmi képviselet ügye. Erről Horváthné Fekszi Márta, az ügyet jól ismerő akkori külügyi államtitkár maga mondta, hogy „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő zavaros módon értékesítette a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet több milliárd forintot érő ingatlanját. A vevő előbb fizetett, mint hogy kiírták volna a képviselet eladását. A magyar államot több milliárd forint kár érhette […] az akkori moszkvai nagykövet, Székely Árpád úgy írta alá az adásvételi szerződést, hogy nem volt rá engedélye.” Aztán Volt Sukoró, gyurcsányi öszödi ingatlan-lenyúlási ügylet, a Gerbaud-ház szabálytalan, az állam számára hátrányos értékesítése, az MSZMP vagyon soha el nem számolása, a KISZ vagyon lenyúlása, a csillebérci-ingatlan jogellenes elajándékozása. Volt a privatizációs ügyletekkel 2003-as értéken számolva 4000 milliárdnyi nemzeti vagyon magánzsebekbe kerülése, a több-biztosítós modell bevezetése, majd a népszavazástól való rettegés okán az abból való önkéntes visszalépés következtében felmerülő mintegy fél milliárdnyi összeg ablakon való kidobása. Az ügyletekben rejlő, a magyar államra hátrányos akkori kormányoldali károkozásokat, a mostani ellenzék szóhasználatával élve „közpénz lopásokat” ÁSZ vizsgálatok támasztják alá. Aki nem hiszi, ma is utána járhat. És valahogy azok a nevek, amelyek az említett régi ügyleteknél felmerülnek, manapság jórészt ott vannak az „orbántolvajozók” táborában, vagy ha nincsenek ott, úgy tesznek, mintha ezek a régebbi ügyek soha nem történtek volna meg. Pedig a történelemhamisítás nem csak abból áll, hogy elferdítünk régen történt dolgokat, hanem abból is, ha kettős mércével mérünk, és elhallgatunk megtörtént eseményeket. De komolyan, kinek nagy a feje?
Bencze Izabella