Apokalipszis ma: körpanorámás színvallás

Végy két élő kecskebékát. Az egyiket helyezd egy fazék hideg vízbe, majd tedd fel a tűzhelyre, és lassan melegítsd. A másikat dobd egy fazék forró vízbe. Figyeld meg, hogy a hideg vízbe helyezett, lassan, forráspontig melegített béka marad a helyén, és elpusztul. A hirtelen forró vízbe dobott béka viszont kiugrik a fazékból és elmenekül.

A világ még nem tért magához egészen az USA választás folyamata és eredménye nyomán. Az USA neoliberális véleményhatalmát nemcsak az sokkolta, hogy egyáltalán Trump nyert. Azon, hogy politikustársak arra figyelmeztessék Donald Trumpot, hogy a brit miniszterelnököt, Theresa Mayt megfogdosni illetlen volna, már rég túl vagyunk. A 2016 őszi eseménysort tekintve viszont akadt még néhány megemészteni való.

Az USA nagy geopolitikai stratégája, a híres-hírhedt Zbigniew Brzezinski, nagy szakértelemmel vázolta fel, hogy miként tud az USA a bolygó egészének teljhatalmú ura lenni. Hogy nem szabad hagyni, hogy Európa és Oroszország összefogjon, és, hogy végképp megakadályozandó, hogy Kína, Oroszország és Irán szövetségre lépjenek egymással. A Szovjetunió széthullását követő szerencsés helyzetet kihasználva az USA viszonylag könnyen érvényesítheti hegemón helyzetét. Ennek egy alapfeltétele: hogy ne erőltesse nézeteit nagyon agresszívan más országokra.

Azt nehéz megmondani, hogy az USA a maga részéről gyakorolt-e önmérsékletet. Az azonban látható, hogy a világ jelentős része úgy érzi: nem tette.

Míg a migrációra adott rossz válasz eredményeként most erősen úgy látszik, hogy Európának – de legalábbis annak nyugati részének – befellegzett, az Európai Unió megosztottságát világosan felszínre hozta Donald Trump választási sikere. Eközben a keleti hármas szövetség létrejött, és egyre erősebb. A folyamatnak pedig mintha katalizátora volna Hillary Clinton bukása.

Elég egy gyors pillantás az alternatív média híreire. Az USA évek óta építi jelenlétét a Dél-Kínai tengeren, hogy Kínát katonailag és kereskedelmileg beszorítsa. Ennek során nagy energiát fektetett a közeli országok közti ellentétek felerősítéséért, illetve, a Csendes-óceáni térség szabadkereskedelmi egyezményét, a TPP-t is erre találta ki. Erre az idén megválasztott Fülöp-szigeteki elnök szóban felmondta az amerikaiakkal fennálló katonai együttműködésének nagy részét, Kínába utazott, levéve a területi vitát a napirendről, és jelentősen kiszélesítette a két ország közötti kereskedelmet. Vietnam, Trump megválasztását követően jelezte: nem is foglalkozik a szabadkereskedelmi egyezménnyel a továbbiakban.  Dél-Koreában, amely szintén kulcsfontosságú az USA Ázsia-politikájához, hatalmas tömegek tüntetnek a korrupcióban érintetté vált USA-barát kormány ellen. Japán pedig legutóbb csak annyit mondott, rugalmasan kellene kezelni a Kuril szigetek kérdését – amely Japán és Oroszország között régóta fennálló területi vita tárgya. Az USÁ-tól eltávolodó országok nem egyszerűen a TPP-re mondanak nemet, hanem egyúttal igent mondanak a Kínával és Oroszországgal való gazdasági és egyéb együttműködésük erősítésére.

De nézzük Európát.

Bulgáriában és Moldovában oroszbarát politikus nyerte a választásokat. Görögországban, Obama európai búcsúkörútjának első állomásán akkora tüntetések voltak ellene, hogy a rendőrség vízágyúval oszlatta a tüntetőket. A katalánok újult erővel követelik függetlenségüket. Közeli lehetséges fordulópontokat azonban a december 5-ére, az euro zóna tagságról szóló olaszországi népszavazás és Ausztria december 4-ére halasztott elnökválasztása jelentenek.

A neoliberális oldalon az Obama-barát német kancellár asszony, Angela Merkel első kijelentésében az Oroszország elleni szankciók fenntartásának fontosságát hangsúlyozta. Akácsak az EU külügyére, Federica Mogherini. Sőt, november 18-án, Obama németországi mini EU-találkozóján is ez volt a közösen tett elköteleződés tárgya: a kiismerhetetlen Trump választási győzelmét követően a neoliberalizmus európai bástyái, Merkel asszony mellett Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Nagy-Britannia vezetői megállapodtak az Oroszország elleni szankciós politika folytatásáról, az ukrán helyzetre hivatkozva. Érdekes színfolt a francia államfő: ő még augusztusban úgy fogalmazott, hogy ……. kell Trumptól,most pedig aggodalmát fejezte ki a klímaegyezmény folytatólagos betartását illetően… A brit kormány viszont Trump migráció ellenes politikai nézeteit igyekezett megszelídíteni.

Ám ezekben az elköteleződött EU országokon belül is az ellenzék eltérő politikát folytatna.  A november 13-án tartott, Donald Trump megválasztásával foglalkozó informális EU csúcstalálkozó pedig azt engedte látnunk, hogy az EU megosztottsága az USÁ-hoz és Oroszországhoz fűződő viszony, illetve kapcsolódó kérdésekben már egészen a felszínre tört.

Nagyon feszíthette a világot a píszí, a neoliberális véleményhatalom ereje, a Birodalom érzéketlen lépegetése, hogy rövid idő alatt szövetségek ennyire átrendeződtek, és most, az amerikai választás hatására, szinte mindenki a neoliberális világrend mellett vagy ellen, de láthatóan és egyértelműen elfoglalta hite/érdeke szerinti helyét.

Most már azt volna jó tudni, hogy maga Trump és az őt körülvevő gépezet valójában hol áll. Ha az első jelekből olvasni próbálunk, az üzenet nem kecsegtető. A CIA vezetésére azt a Mike Pompeot nevezte ki Trump, aki az amerikai megfigyelés univerzális voltát kiszivárogtató Edward Snowdent korábbi nyilatkozata szerint kivégezné. Azt a Snowdent, akinek megkegyelmezéséért hiába léptek fel a távozó Obamánál civilek és független (se nem demokrata, se nem republikánus párti) politikusok. Amire tehát oda kell figyelnünk, hogy megértsük, mi zajlik világunkban: mi változik Trump megválasztásával a lakossági vélekedésen, a kezdeti közhangulaton, az eddig is polarizált társadalom még erőteljesebbé tett szétszakadása – és a fősodratú média lejáratódásán kívül?

A neoliberális világ Soros-hálózattal erősített rezsimje mellett és ellen egyaránt megnyilvánultak a világ geopolitikai berendezkedésében meghatározó szereplők. Pedig még két hét sem telt el Donald Trump megválasztása óta. Tisztán látszik, ki melyik térfélre állt. Ki győzködi Trumpot a neoliberalizmus felsőbbrendűségéről, az egypólusú világrend minden áron megtartandó voltáról, a transznacionális cégeknek kedvező berendezkedés nélkülözhetetlenségéről, ki pedig a többpólusú világrend, az USA izolációs politikája, és a globalizáció megfékezésének szükségességéről, a nemzetállamok megtartásáról.

Ilyen viharosan gyors megnyilvánulások, sőt, geopolitikai átrendeződés, vagy annak kockázata várhatóan válság üzemmódba hozzák az USÁ-t és általában a neoliberális erőket.

Veszélyes idők jönnek. A veszélyt magát pedig különösen az átalakulás gyorsaságában látom. Abban, hogy a béka leforrázva érzi magát.

 

 

Déjá vu: az Establishment bosszúja

„Igen, osztályharc van. És az én osztályom, az elit, áll nyerésre” – mondta öt évvel ezelőtt Warren Buffett milliárdos befektető. Kérdés, ma mit mondana, Donald Trump megválasztása után. Az elemzők ugyanis egyetértenek abban, hogy Trumpot a lehetőségeit elvesztett, lecsúszott, kilátástalan helyzetbe jutott, így dühös fehér lakosság választotta meg. Lehet, azt mondaná, hogy ez bizony forradalom akar lenni. De kevéssé valószínű, hogy egykönnyen megadná – megadja – magát.

Bár a tőzsde már magához tért a Donald Trump választási sikere utáni ájulásából, az amerikai és az angolszász liberális elit még sokkos állapotban van. Vannak elismert újságírók még a vesztes demokrata-párti térfélen is, akik az önvizsgálat fontosságát hirdetik. Közéjük tartozik az alternatív média egy rangos szereplője, Glenn Greenwald, aki a Snowden-féle kiszivárogtatott anyagok képviseletével vált híressé. A sokaság azonban, úgy tűnik, inkább azt a retorikát folytatja, hogy a kampány győztese, Trump hányféle okból vállalhatatlan, és ki mindenki felelős Hillary Clinton bukásáért. A hibát többségükben nem a demokrata párt politikájában, jelöltállításában, globalista elitizmusában és népszerűtlen intervencionista külpolitikájában keresik. Van, aki a jelöltek közül csalással kirekesztett (!) Bernie Sanderst találja felelősnek, van aki az FBI-t, stb.

A gazdasági sajtó eközben a Trump jelentette kiszámíthatatlanság veszélyeit sorolja, és azon töpreng, hogy miként lehetne a különféle szabadkereskedelmi egyezményeket (TPP, TISA, TTIP) nyélbe ütni a kialakult helyzet ellenére. Donald Trump ugyanis ezen egyezmények ellen foglalt állást kampányolása során, hiszen ezek nem csak a többi aláíró ország, de az USA számára is hátrányos: csupán a transznacionális vállalatok számára jelentenek előnyt. Különösen figyelemre méltónak találom a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman gyásziratát arról, hogy hogyan lehet igyekezni túlélni az amerikai választási eredményt. „A választások arról döntenek, hogy ki kapjon hatalmat, és nem arról, hogy kinek van igaza”, mondja. „Attól még a nem-fehérek lenézése és a ráolvasásos (’vudu’) közgazdasági tanok nem válnak helyessé. Ragaszkodjunk igazságunkhoz, vereségünk ellenére is” És – többek között – a klímaváltozás teljes elszabadulását jósolja. Mint sokan mások is, akik Krugmanhoz hasonlóan, csak sokszor durvább formában a választópolgárokat butának, bunkónak, rasszistának, xenofóbnak – stb. – bélyegzik.

Hogy mi mindent fognak Trump megválasztásának rovására írni a liberális közgazdászok és újságírók tulajdonképpen elég jó valószínűséggel meg tudjuk tippelni, ugyanis saját korunkban sem az első eset. hogy a választópolgárok az Establishment ellen voksoltak. Ezt láthattuk a Brexit esetében is, amely kapcsán egyetért a legtöbb elemző,hogy az valójában az Establishment elleni lázadás volt. A Brexit megvalósulását a brit politika nemcsak megfúrni igyekszik (az egyébként is határidős, tehát halogatást kevéssé tűrő  ú.n. „50. cikkely” – kilépési cikkely – alkalmazásához legújabban a bíróság döntése szerint nem elég a népszavazási eredmény, a parlament szavazata is szükséges), de a liberális-globalista értelmiség minden valós és álmodott rémségért felelőssé igyekszik tenni a brit népszavazás eredményét.

Tulajdonképpen, ha jobban megfigyeljük, azt vehetjük észre, hogy az elit nem hogy nemtetszését fejezi ki a választási/ népszavazási eredmény fölött, de büntetni is igyekszik érte a népet. Közben úgy érzik, minden alól felmentésül szolgálhat az Establishment elleni szavazás, sőt, bármit meg is lehet tenni és a Brexitre / Trump győzelmére rá lehet fogni. A lakosság bűnhődjön, és tanulja meg: pórul jár, ha azt az esztelen döntést hozza, hogy szembe fordul a globális elittel.

Ha déjá vu érzésünk van ezek alapján, az nem véletlen. Korunk első Brexitje a magyarországi 2010-es választás volt. Minden elképzelhető nehezítést megkaptunk. Nem kaptunk haladékot a költségvetési deficit rendezéséhez. Megtámadták a forintot. Leminősítették az országot. A bukott Establishmenthez ilyen-olyan szálakkal kötődő szerveződések igyekeztek utcai összecsapásokat kiprovokálni (igen, hála a WikiLeaksnek, ez egy nyilvánosan elérhető, dokumentáltan létező, kedvelt technikája a globális hatalomnak) amelyre válaszul kellő erővel be lehet kívülről avatkozni. Pocskondiázták az unortodoxiát, és – természetesen – démonizálták az ország megválasztott vezetését, ezzel támadva és degradálva a magyar választópolgárt és az egész országot is.

Most már csak az a kérdés, hogy az egyelőre inkább egypólusú világ hegemón hatalmával, az USÁ-val szemben milyen globális következményekkel tud megpróbálni büntetőhadjáratot indítani a transznacionális vállalati és elitérdekeket képviselő, a fősodratú média zömét is uraló háttérhatalom. Ugyanis látva az első reakcióikat, aligha valószínűsíthető belátásuk.

Az alternatív médiában latolgatott kérdés pedig az: vajon hol folytatódik a megállíthatatlanul elindított, az Establishment, a globális elit mértéktelenségét és gőgjét elutasító folyamat? Többen mondják, jobb lesz (a kontinentális) Európán tartani szemünket, mert a következő robbanás itt várható.

Guy Fawkes-Nap

Nagy-Britanniában november 5-én ünnepelték a Guy Fawkes-Napot. Hagyománnyá vált, hogy ilyenkor egy népszerűtlen politikust vagy más közéleti személyiséget mintázó szalmabábut égetnek el. Az idén, úgy hírlik, hogy egy olyan Donald Trump bábu is került tűzre, amely hóna alatt Hillary Clinton levágott fejét tartotta.

Kétség kívül az USA történetének legmegdöbbentőbb választási kampányának lehetünk tanúi. Miközben Hillary Clinton azzal vádolja Trumpot, hogy Putyin orosz elnökkel szövetségben tör országa ellen, Clinton ellen felújított vádeljárás indulhat, részint levelezése miatt, amelyben államtitoknak minősülő anyagokat kezelt a biztonsági intézkedések használata nélkül, másrészt férjével közös alapítványáról az derült ki, hogy külügyminiszteri szolgálati ideje alatt ide kellett befizetniük olyan üzleti és politikai szereplőknek, akiknek érdekében eljárt. A fősodratú amerikai sajtó, amely módszeresen kiállt Hillary Clinton mellett azt állítja, hogy a napvilágra került információk csakis orosz titkosszolgálati műveletek eredményeként jutottak el az ezeket kiszivárogtató Wikileakshez. Ezeket a vélelmezéseket a Wikileaks alapítója, Julian Assange kategorikusan cáfolta. Sőt, a nemzetközi lehallgatási tevékenységéről Edward Snowden révén közismertté vált NSA legendás technológiai igazgatója, elemzője és kódfejtője, William Binney állásfoglalása szerint egyértelműen USA titkosszolgálaton belülről erednek a kiszivárogtatások.

Ennek fényében érdemes megpróbálnunk értelmezni, hogy mi zajlik a szuperhatalomban, a kulisszák mögött. Ezt nem is azért érdemes megtennünk, hogy a közeli választás eredményét jobban megtippelhessük. Sokkal inkább azért, hogy a választást követő folyamatokat jobban megértsük, hiszen ami az USÁ-ban, az USÁ-val történik, nem hagyja érintetlenül a világ többi részét sem.

Az alternatív média Bill Clintont és az őt követő összes elnököt azzal vádolja, hogy megpuccsolták Amerikát: saját országuk rovására a transznacionális vállalati érdekek szolgálatába álltak. Ez elkezdődött a pénzintézetek működését szabályozó törvények visszavonásával, és jelenleg a TISA, a TTP és a TTIP egyezmények forszírozásával folytatódik. Hillary Clinton megválasztása ennek a vonalnak a folytatását jelentené, és ha a kampány során kifejtett nézeteit komolyan vesszük, akkor ez az eddiginél is intenzívebb amerikai katonai fellépéssel egészülne ki. Olyannyira, hogy az alternatív média berkeiben sokan vélik úgy, hogy megválasztása egyenesen a harmadik világháború elindításához vezetne, nyílt, vélhetően nukleáris USA-orosz konfrontációval.

Azok, akik hitelt adnak Binney nézeteinek, azt mondják, most egy ellenpuccs tanúi lehetünk, amelyben több titkosszolgálati szereplő működik együtt annak érdekében, hogy az USA kormány az USA államot szolgálja ismét. Ebbe a vonalba látszik illeszkedni az egyre növekvő támogatottságnak örvendő Donald Trump kampány retorikája. Legújabb fordulatként pedig a hírhedt ausztrál médiacár, a magát „milliárdos zsarnok”-nak tituláló Rupert Murdoch tulajdonába került Fox News, sőt, Wall Street Journal hozott le hírt a Hillary Clintont fenyegető vádemelésről, miközben a többi sajtóorgánum erről nem írt. Úgy tűnik, mintha Murdoch, akitől nem áll távol a politikai célokat szolgáló tevékenykedés (van, aki királycsinálónak mondja), átállt volna Donald Trump oldalára.

De vajon mit hozhat egy Trump elnökség? Ha a kampánya során tett ígéreteit megkísérli valóra váltani, akkor minden bizonnyal hatalmas harcokat hoz az establishmenten belül, olyannyira, hogy ez veszélyeztetheti kormányzóképességét. De elképzelhető egy Obama-féle forgatókönyv is, akinek megválasztását világszerte ünnepelték – amit minden idők eddigi legnagyobb csalódása követett. Obama nem záratta be a guantanamói hadifogolytábort, megelőlegezett Nobel békedíja ellenére több háborút folytatott, mint bármely elődje, és növelte a szociális feszültségeket az USÁ-n belül a transznacionális vállalatoknak kedvező intézkedései révén. Ha Trump követne hasonló utat, akkor az elkeseredett, dühödt választópolgárok érezhetik majd magukat cserbenhagyva, sőt, elárulva, igaz, immár vezető nélkül. Ez – bár teljes rendőrállami működést tenne szükségessé – mégis, vagy annál inkább (?) társadalmi robbanáshoz vezethet az Egyesült Államokban.

Hogy már most elég nagy lehet a baj, azt abból is sejthetjük, hogy milyen intenzíven élt Hillary Clinton és a fősodratú média az Oroszország elleni retorikával. Külső ellenfélre akkor szokott ennyire nagy szükség lenni, ha belföldön kiélezett a helyzet, vagy valami nagyon súlyos intézkedésről kell elterelni a figyelmet.

Érdekes azonban egy friss felmérés, amely szerint – noha a CNN-től kezdve az amerikai fősodratú média zöme arról ír és beszél, hogy az oroszok befolyásolják az USA választást, a közvélemény 75%-a szerint az amerikai média az, ami a választások tisztaságát veszélyezteti. Ebből az egy adatból is érzékelhetjük: viharos vizeken fog evezni a világ, és a vezető hatalom akár a Titanic sorsára is juthat.