Látogatás Atyhán

Hogy milyen érzés, amikor a magyarok összefognak? Nagyszerű. S hogy milyen eredménye lehet? Példamutató. Főként, ha jó célért, érdek nélkül, önzetlenül történik. Mint történt a tavaly szeptemberben leégett székelyföldi katolikus atyhai templom újjáépítése érdekében.

Akik adakoztak, akik támogatták az újjáépítést, tudják, miről beszélek. Anyaországbéli magyarok, szervezetek, a magyar kormány, önkormányzatok, romániai szervezetek, magánszemélyek, önkormányzatok, és a román kormány, de tengerentúli, clevelandi magyarok is adakoztak, segítettek. Nemrég – közvetett módon – kanadai magyarok kerestek meg, hogy milyen lehetőség van még a támogatásra. Sárbogárdi mesterek készítettek körmeneti keresztet, és húsvéti gyertyatartókat. Magyar vállalkozó szállította ki azokat Atyhára, pedig ez, a Sóvidék legmagasabb pontján fekvő település igencsak pár száz km-re fekszik Sárbogárdtól. És mégis megtette. Még a nevét sem tartotta fontosnak megemlíteni. Jómagam családi ereklyét, egy 142 éves, Károli Gáspár fordította Bibliát vittem ajándékba az egyházközség számára. Kétkezi munkavégzések felajánlása is számos esetben történt, még vajdasági magyarok részéről is, bár a szigorú romániai elszámolási szabályok miatt ezt a lehetőséget nem vehetik igénybe a templomépítés során.

A szeretet, a hit, a jóindulat csodákra képes. Az összefogás eredményeként fél év alatt közel 140 millió Ft gyűlt össze. Hogy a végösszeg hiteles, arra Atyha plébánosa, Adorján Imre atya a garancia.

Június 9-én találkoztam vele személyesen, Atyhán. Nem volt könnyű eljutni hozzájuk. 8-a volt az eredeti látogatás időpontja, de igencsak keményen esett az eső. Így bizony az 5 km-es bekötő út Korondról egy egyszerű személyautó számára járhatatlanná vált. Másnap Imre atya jött értünk terepjáróval. Tán 14 éves a szolgálati autó, de működik, remek „természetes” légkondival, amely mellett az atya még arra is vigyáz, hogy ne érje huzat a bent ülőket. De az a szeretet, hit, elkötelezettség, és erő, amely a nyugdíjas atyából árad, akár gyalogtúrára is képes ösztönözni az Atyhára tartókat. Csodálatos ember. A Jóisten tudja csak, miért őt küldte szolgálatba oda a tűzvész előtt egy hónappal.

A templom épül. A korondi Árcsó kft dolgozói csendben, szorgalmasan végzik az egyáltalán nem könnyű munkát. A templomrom teljesen felállványozva, a koromnak már nincs nyoma a falakon. A borzalom már csak az emlékekben él, és az elszenesedett missziós kereszten, a megolvadt harangon, és a Feltámadt Krisztus szobron látható. De a szétolvadt harangon olvasható maradt védőszentjük neve, Mária Magdolná-ból: Magdolna.

A megújulás jelei nem csupán az állványozáson látszanak: a paplak egyik szobájában már gyűlnek az adományok: papi öltözetek, Krisztus szobrok. Adományok mindenhonnan. De az első, ami a szobába lépve fogadja a látogatót: egy magyar zászló. Mondom: az atya csodálatos ember, aki igen nagy szeretettel és köszönettel említi a román kormány anyagi támogatását is. Ugyanilyen nagyszerű emberek azok, akikkel sikerült találkoznom. Győrfi Hajnal óvónő, és férje, a falugazda. Ők Atyhán nőttek fel, s még gyalog jártak iskolába Korondra. Napi 10 kilométert tettek meg gyerekként, télen-nyáron. De ott maradtak. És ma mindent megtesznek, hogy a tragikus lakosság-csökkenést megakadályozzák. Most már alig kétszáz magyar él a településen, 19 gyermekkel. Az alsósokat helyben tanítják egy tündéri faház-iskolában, a felsősöket már iskolabusz viszi Korondra. Hogy azon a bekötő úton hogy oldják meg a közlekedést esőben és télen: rejtély. De megújul az út is, s talán ez év októberére már jól közlekedhetővé válik.

A község egyébként –statisztikai adatokat is figyelembe véve – Románia talán legszegényebb települése. De hogy a legszebb fekvésű, az bizonyos. Igaz, hogy a jobbára lepusztult házak többségében nincs fürdőszoba sem, de hogy a Sóvidék panorámája innen a legjobban belátható, nem kétséges. Kultúra? Nem sok. A Duna televízió az egyetlen, amely támogatást nyújt lélekben, hírekben, kultúrában. S mint megtudtam, az atyhaiak mind azt nézik. A településről kimozdulni nincs lehetőségük az ott élőknek: állattartásból élnek jobbára, és hát az állatokat nem lehet magukra hagyni. Bizony, mi itthon az anyaországban, főként a városokban fel sem tudjuk fogni, hogyan élnek Atyhán magyar testvéreink.

De lassan már szivárognak onnan is a hírek. Simó Márton székely költő, újságíró, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, aki Atyhán járt iskolába, honlapot indított nemrégiben, www.atyha.ro elérhetőségen. Érdemes nézegetni, olvasni. Nem csupán a templom újjáépítéséről értesülhetünk, hanem például az atyhaiak csíksomlyói, nem éppen felemelően kezdődő, ez évi zarándoklatáról is, amely egy szállítási vállalkozó nemtörődömsége miatt következett be.

Még az ág is húzza az atyhai magyart? Lehet. De pontosan ezért kötelességünk nekünk, itthon, jó szándékú keresztényeknek, hogy ne veszítsük őket szem elől. A templom leégésének másnapján az atya elcsukló hangon azt mondta, hogy a legnagyobb baj, hogy magukra vannak hagyva. A gyűjtéssel bebizonyítottuk, hogy nincsenek egyedül. De ez még kevés.

Kérem, keressék fel a www.atyha.hu honlapot. Kiderül belőle, hogy valamikor, talán a nyolcvanas évek végén turista-látványosság volt Atyha, vendégfogadási, elszállásolási lehetőséggel. Korábban pedig virágzó volt gazdasági élete. De történt valami, és mindez megszűnt. Az okát még nem látom tisztán. Mindenesetre tény, hogy a település a kihalás útjára lépett. 1950-ben 1565-en, 1960-ban 1229-en, 1980-ban 417-en, 2014 –ben kevesebben, mint kétszázan lakták a községet. Szomorú számsor.

De nem kellene, hogy így legyen. Úgy tűnik, az erő, a hit, a bizakodás kezdett kifogyni az atyhaiakból. És akkor jött még a templom tragédiája is. Az egyetlen közösségi tér megsemmisült. A ravatalozóban tartott misék szinte szimbolikus jelentőségűek. Számos ház eladó, a vevők között több a román, mint a magyar nemzetiségű.

Megújulás? Magyarnak, kereszténynek maradás? A templom újjáépítése reményt ad minderre. Imre atya erejével, hitével az első lépéseket most teszi a község ezen az úton.

A korondi polgármester, Katona Mihály is elkötelezett Atyha feltámasztásában. Ötletek vannak. De szükség van anyaországbeli támogatásra is. A templom újjáépítése ez év május 4-én kezdődött, és vélhetően október közepéig tartanak az ez évi munkák. Szerződés szerint eddig kell befejezni a külső munkálatokat. Egyébként is addigra már beköszönt az a rossz idő, amely ellehetetleníti a falon kívüli építkezést. A templom újranyitása, felszentelése talán jövő év tavaszára várható. Addig- remélhetőleg- a bekötő út is megújul, és sokan, nagyon sokan tehetjük tiszteletünket a magyar összefogás kis katedrálisánál, az atyhai templomnál.

Aztán legyen a templom- Csíksomlyó mellett – a világ támogató, összetartozó magyarságának új, állandó találkozóhelye. Ezzel a települést, és az ott élő közel kétszáz magyar lelket is megóvhatnánk, megújíthatnánk.

Kizárólag rajtunk múlik.

Van Székelyföldön egy magyar lakta település, amely segítségért kiált. Úgy hívják: Atyha. Akinek bármilyen ötlete, javaslata van, kérem, keressen minket.

dr Bencze Izabella

CÖF alapító, a CÖF nevében történő gyűjtés és a Vigadó-beli Jótékonysági Gála ötletgazdája és szervezője

[email protected]

Elvitték a sukorói balhét

Isten és a magyar igazságszolgáltatás malmai néha lassan őrölnek. De őrölnek, és ez megnyugtató. Tudom, egyesek harsány véleménye szerint a Sukoró-ügyben a múlt héten jogerősen elítélt két valamikori MNV Zrt.-vezető ártatlan, és az ügyészek, valamint a bírák a bűnösök. Hogy mi is történt valójában, és kik voltak a résztvevői az elhíresült ügynek, az lényegében megtalálható a 2009 tavaszán, a Magyar Hírlapban közreadott emlékeztető jegyzőkönyvben, amely a Nándorfehérvári teremben készült egy tervezett turisztikai, kaszinóval is megspékelt gigaberuházásról, még 2008 májusában.

Az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég. Ahhoz, hogy ennek a szólásnak az igazsága mérlegelhető legyen Sukoró-ügyben is, csak vissza kell nyúlni ehhez a jegyzőkönyvhöz. Ez az emlékeztető ugyanis véleményem szerint egyértelműen megmutatja, hol is kellene keresni az igazi bűnösöket.

Az akkori kormányszóvivő azt állította, hogy „a sukorói beruházást azért indította útjára a kormány, mert a 200 milliárd forintos projekt 2300 munkahelyet teremt a Közép-Dunántúlon, és jelentős külföldi tőkét vonz az országba”. A dokumentumok azonban mást mutattak: „Az eredeti tervek szerint a projekt helyszíne Albertirsa lett volna, azonban a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerint egy tervezési statisztikai régióban” egyszerre csak egy személy működtethetett koncessziós jogon játékkaszinót. Ez pedig korábban Pest megyében már elkelt. Ezt nem tudhatták az izraeli befektetők, s mivel így a projekt legfontosabb része, a kaszinó, Pest megyében működésképtelenné vált, a fontos emberekkel tisztázni kellett a problémát. Végül Fejér megyében, a Velencei-tó környékén, Sukorón találtak egy megfelelő ingatlanegyüttest.

A megbeszélés résztvevőinek – Gyurcsánynak, Bajnainak, Veresnek, Tátrainak – mindegy volt, hogy melyik régióban lesz kaszinóváros, csak legyen. Így vállalták, hogy Sukoró régiójára írják ki a koncessziós pályázatot a kaszinóra mint a gigaberuházás részére. Az emlékeztető jegyzőkönyv pedig rögzítette, hogy „a működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz”. Tudni kell, hogy az egész folyamatban egyedül a szerencsejáték koncessziós kiírásához kellett minisztériumi engedély, aminek megadását tehát látatlanban, előre garantálták a befektetők részére.

Úgy gondolták, az állampolgárnak Budai Bernadett majd „eladja” a Közép-Dunántúl tudatos támogatását. Meg is kísérelte. A turisztikai nagyberuházást akkor vissza nem térítendő támogatással is lehetett ösztönözni. Egyedi kormánydöntés kellett hozzá, a Gazdasági Minisztérium háttérintézményeként működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.-n, az ITDH-n keresztül. A támogatásnak jogszabályban meghatározott rendje volt. A befektetőnek írásban kellett bejelentenie a támogatási igényét, majd a gazdasági miniszter – a megfelelő feltételek fennállása esetén – a kormány részére javaslatot tehetett beruházási támogatás nyújtására.

A rend azonban ezúttal is felborult. A GK 2008. december 16-i ülése felhatalmazást adott az ITDH vezérigazgatójának, hogy a tárgyalások során legfeljebb folyó áron 2635 millió forint készpénztámogatást ajánljon a beruházónak. A gazdasági kabinet egy szűkített létszámú „kis kormánynak” minősült, amelynek vezetője a pénzügyminiszter volt. Azért jött létre, hogy a kormány részére a gazdaságot érintő koncepcionális kérdéseket véleményezze, illetőleg a gazdaságpolitikai döntéseket előkészítse. Feladatmeghatározásában azonban nem volt joga konkrét támogatási összeg meghatározására, hiszen nem „ő” volt a kormány. Hacsak úgy nem, hogy utasítást kapott a miniszterelnöktől.

Csakhogy a miniszterelnök és a kormány nem azonos! Azt is jó tudni, hogy ez a típusú támogatás csak akkor volt adható nagyberuházásra, ha az írásban ismertetett projekt kiemelt jelentőségű volt. A minősítés megadása a kormány dolga volt. Hát gyorsan meg is tette. Mégpedig előre! Jogszabályt hozott rá a Gyurcsány- kormány az utolsó ülésén. És micsoda megérzések! A jogszabály címe: a „King’s City nevű komplex turisztikai projekt Sukoró község külterületen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról.”

Még sehol nem volt a koncessziós eredményhirdetés, sehol a támogatási kérelem, sehol kész, hivatalosan benyújtott projektterv, még csak egy Nándorfehérvári termi összekacsintáson és egy vélhetően bűncselekménnyel megvalósuló, az ügyészség által akkor már vizsgált földcseremutyin voltunk túl. Ennek ellenére már 2009 áprilisában biztossá vált, hogy lesz turisztikai nagyberuházás, hogy az Sukorón lesz, és King’s Citynek hívják majd. És az is biztos volt, hogy lesz vissza nem térítendő támogatás. Persze a koncesszió nyertesének is a beruházók érdekköréből illik kikerülnie. Hiszen jogszabály már volt rá. Egyébként a kormányrendeletből úgy tűnt elsőre, hogy a kormány 2009 tavaszán magától találta ki a hangzatos King’s City magyar nevet. De mi tudjuk – mert a dokumentumok bizonyítják –, hogy már 2008 elején vagy talán még korábban, 2007-ben a King’s City Mangement Kft. izraeli befektetői keresték meg a volt és a leendő miniszterelnököt javaslatukkal.

Persze a projekthez hozzátartozott a kaszinó is, de kaszinó meg nem lehetett koncessziós jog nélkül. Így a dokumentumokban szerepelt még egy kitétel: „A támogatási szerződés megkötésére mindaddig nem kerül sor, amíg a befektetők nem rendelkeznek a koncessziós joggal.” Ez első látásra majdnem megnyugtató volt. Azonban ha a sorok mögé nézünk, láthatjuk, hogy a Nándorfehérvári teremben 2008 májusában Gyurcsány, Bajnai, Veres képviseletében Markó Andrea, az akkori titokminiszter, Ficsor Ádám és Tátrai, az MNV Zt. vezérigazgatója „egyöntetűen támogatták a projektet”.

Nemcsak kilógott, hanem ki is esett a lóláb. Nem lehetett kétséges, hogy a koncessziós pályázatot kinek kellene megnyernie. A jegyzőkönyv szerint: „Bajnai miniszter úr közvetlenül referál miniszterelnök úrnak.” Vagyis Bajnainak a miniszterelnöki szék átvételéig – főnöki utasítás alapján – tisztában kellett lennie minden, a projekttel kapcsolatos kérdéssel és történéssel.

De van még más érdekesség is. Akkoriban az állami tulajdonban álló ingatlanokat érintő tulajdonváltozást tartalmazó döntés joga 250 millió forint felett az MNV Zrt. erre felhatalmazott tanácsát illette meg, nem pedig az államigazgatás felső vezetőit. A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv alapján ugyanakkor egyértelműen úgy tűnik, hogy a később érvénytelenné nyilvánított ingatlancseréről szóló döntést a Gyurcsány–Bajnai–Markó hármas hozta meg. A koncessziós pályázat kiírásának garantálása pedig a versenysemlegesség durva megsértésének tűnik, még akkor is, ha a kormányszóvivő szerint ők nem ígérték meg a koncesszió megnyerését. De akkor hogy van az, hogy egy nappal a koncessziós pályázat első kiírása előtt jött létre – minden bizonnyal egyszerűsített cégeljárásban, egy óra alatt történő bejegyzéssel – egy KC Bidding Kft., ami a King’s City-s ajánlat rövidítésének tűnt?

A cég cégnyilvántartásba történő bejegyzése és a tender kiírásának a napja azonos volt. S bár Veres technikai jellegű jogi problémára hivatkozva visszavonta a sukorói Las Vegas kaszinójának üzemeltetésére szóló kiírást, másfél hónap múlva ismét megjelenik a felhívás. Talán nem véletlen, hogy az egyetlen pályázó a KC Bidding volt. Csak a teljesen ostoba nem látja az összejátszást. S az is tény, hogy a versenysemlegesség megsértése már nem csupán szabálytalanság, hanem súrolhat bűncselekményi tényállást is.

Az elmúlt nyolc év alatt a sukorói ingatlan-csereszerződés jogerősen is érvénytelen lett, az MNV Zrt. két vezetőjét jogerősen is elítélték hűtlen kezelés kísérletéért. Az ügyletet kitalálók, az azt minden téren menedzselő és jogszabálysértések sokaságát elkövető magas beosztású támogatók – a két elítélt volt MNV Zrt.-vezetővel szemben – nem utasításra cselekedtek. Ismeretlen okoktól vezé-relve mégis érintetlenek maradtak. Most pedig börtönnel fenyegetik a büntetőperben eljáró ügyészeket és bírákat.

Úgy vélem, a jegyzőkönyv tartalma alapján minden józan eszű magyar állampolgár képes annak eldöntésére, hogy ebben az ügyben ki az ártatlan és ki a bűnös. Akár eljárás alá vonták az illetőt, akár nem. A két elítélt vezető bűnös, mert mondhattak volna nemet az utasításra, hisz annak idején a saját szememmel látott belső feljegyzések fel is hívták a vezetők figyelmét az ügy sikamlós voltára. De nem ezt tették, így nem ártatlanok. Most pedig elvitték a balhét. Hogy miért, azt csak ők tudják. Az ügy igazi bűnösei pedig, nem is kevesen, szabadlábon vannak, és mélyen hallgatnak.

Magyar Idők:

Elvitték a sukorói balhét

Nyílt levél Frans Timmermansnak

 Alelnök úr!

Szeretném a gondolataimat négyszemközt megosztani önnel, de erre nyilván semmilyen esélyem sincs. Nincs esélyem rá, hogy Soros György módjára befolyásoljam az ön véleményét, mert Soros és köztem nagy a különbség. Magam ugyanis nem vagyok milliárdos, így nincs hatalmam. Ráadásul nem vagyok amerikai, sem pénzügyi szakember, sem spekuláns. Csupán egy európai, tisztességes, értelmiségi állampolgár vagyok, és többek között az én bőrömre megy az önök Sorossal folytatott játszmája. De ez a tény valószínűleg nem érdekli önt, önöket.

Így hát nyílt levélben üzenem önnek: kérjen nyilvánosan bocsánatot annak az országnak a polgáraitól, amelynek miniszterelnökét ok nélkül megvádolta antiszemita hang használatával!
Ön nyilvánosan megsértette a hazámat!

Nem kívánom felsorolni azokat a lépéseket, amelyeket a megvádolt miniszterelnök vezetésével működő kormány és a parlamentünk tett az antiszemitizmus ellen. Tartok tőle ugyanis, hogy ezek a tények ugyanúgy nem zavarnák, mint ahogy Magyarország miniszterelnökének legutóbbi deresre vonási kísérlete alkalmával sem zavarták önt azok a tények, amelyek szándékos vagy tudatlanságból eredő félremagyarázásával ön hazánkat lejárató beszédet tartott az unió parlamentjében.

Alelnök úr! Ön iskolázott ember. Szíveskedjék nyilvánosságra hozni, hogy az „amerikai pénzügyi spekuláns” jelzős szerkezetből melyik az a szó, amelyikből ön és a lakájmédiájuk jeles képviselője antiszemita hangot vél felfedezni? „Amerikai” legjobb tudomásom szerint az az ember, aki az USA-ban él, és/vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik. „Pénzügyi” ismeretekkel általában a banki és befektetői szféra zsonglőrjei büszkélkednek. A „spekuláns” pedig a Tudományos és köznyelvi szavak magyar értelmező szótára szerint nem más, mint a „nehéz gazdasági helyzetet, áruhiányt, mások megszorultságát kihasználó, nyerészkedő üzér, árdrágító”.

Uram, hol véli ebben a három szóból álló összetételben felfedezni az antiszemitizmus leghalványabb jelét? Ha mégis képes rá, az antiszemitizmus bizony önnél érhető tetten.
Igaza van, „rettenetes, hogy ez a jelenség (ti.: antiszemitizmus) még mindig létezik Európában”. Hozzáteszem, még rettenetesebb, hogy az unió vezetői körében létezik a jelenség. Hiszen önnek, önöknek az agyában váltott át egy teljesen más értelmezési dimenzióban létező kifejezés antiszemita jellegűvé. Számomra, számunkra tehát az ön értelmezése tűnik antiszemitának. És ez a rettenetes.

Arról nem is beszélve, hogy ön azt állítja, azért nem reagált a vitában azonnal a miniszterelnökünk kijelentésére, mert ha hagyta volna magát provokálni, az elvitte volna a témáról a fókuszt. Ezt akkor és ott nem akarta. Nem érzi ennek az állításnak a nevetséges voltát? Ugyan milyen témáról vitte volna el a fókuszt, ha ön intelligens ember és tisztségviselő módjára lehetőséget adott volna miniszterelnökünknek, hogy válaszoljon az ön valóságtól elrugaszkodott vádjára? Magyarország meggyalázása volt a vitában a téma. Láttuk, hallottuk. Attól tartott, hogy ezt a folyamatot akasztotta volna meg? Bravó! Ön igazán figyelmes uniós tisztségviselő.

De nem inkább arról van szó, hogy a vita utáni napon Sorossal történt találkozón vetette fel egy éles elme, hogy mivel nincs valós tényeken alapuló észérv, amellyel folytatni lehetne a minősíthetetlen gyalázkodást hazánk ellen, ezért elő kellene venni a mindig beváló antiszemita-kártyát? Mindegy, hogy nincs alapja, de jól hangzik.

Egyébként is elkeseredésre ad okot, amit a vitában láttam. Sok liberális képviselő hozzáállása közös európai érdekeink­hez egyenesen elképesztő. Kikre bíztuk mi Európa sorsát? Amerikai pénzügyi spekuláns által befolyásolt, elvakult vagy éppen megvásárolt funkcionáriusok sokaságára? Ráadásul ezért a gyalázkodásért még fizetünk is önöknek. Mi, európai állampolgárok, akiket önök lenéznek, sértegetnek, utasítgatnak, gyaláznak. Hát ezért szólítom fel arra, hogy legalább kérjen bocsánatot tőlünk, akiket mélyen megsértett önelégült, ostoba vagy érdekek mentén megfogalmazott kijelentésével.

Dr. Bencze Izabella

Magyar Idők
http://magyaridok.hu/velemeny/nyilt-level-frans-timmermansnak-1666384/

 

 

Éljünk az emlékezés jogával!

Az állami vagyonvesztések miatt senkit sem vontak felelősségre

Az emlékezés a szervezetnek az a képessége, amellyel eltárol, megőriz és előhív korábban szerzett információkat. De mint mindent, ezt a képességet is lehet fejleszteni vagy éppen gátolni. Ez utóbbit irányított felejtési hatásnak nevezik a hozzáértők.

Ennek lényege az, hogy figyelemeltereléssel, új információk folyamatos adagolásával felejtetni lehet a régi emlékeket. Ezért éljünk azzal a jogunkkal, amit úgy hívhatunk: az emlékezés joga, és ne hagyjuk, hogy egy liberális színezetű irányított felejtési hatás áldozatai legyünk. Sokak szívós munkásságának köszönhetően szinte az egész világot elárasztják a mostani hatalom korrupciós visszaéléseiről szóló híresztelések olyan erővel, amelyek bizony alkalmasak a felejtés intenzív kiváltására. Természetesen, aki visszaél hatalmával, annak bíróság előtt a helye, bármelyik oldalon dobog is a szíve. De azért mégis: éljünk csak az emlékezés jogával, és tegyünk egy kis időutazást.

2008, Magyar Nemzet: „A moszkvai képviselet eladását a legmagasabb szintről irányíthatták” – mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium meggyanúsított egykori államtitkára. Majd így folytatta: „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő zavaros módon értékesítette a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet több milliárd forintot érő ingatlanját. A vevő előbb fizetett, mint hogy kiírták volna a képviselet eladását. A magyar államot több milliárd forint kár érhette […] az akkori moszkvai nagykövet, Székely Árpád úgy írta alá az adásvételi szerződést, hogy nem volt rá engedélye.”

2010, Magyar Hírlap: „2008. május 26-án a parlament Nándorfehérvár termében a King’s City ingatlanfejlesztését tárgyalta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer, Itzhak Fisher, Joav Blum, Gal Gaye, Bárd Károly ügyvéd, Bajnai Gordon akkori miniszter, Markó Andrea, a PM akkori államtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Daróczi Dávid akkori kormányszóvivő és Radnai György.” A megbeszélésről készült összefoglaló szerint „Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket”. Ez az ügy híresült el sukorói botrányként, amelyhez a kapcsolódó szerződést a bíróság jogerősen is semmisnek nyilvánította.

2012, Magyar Hírlap: „A kormányüdülőből kihasított őszödi ingatlant Gyurcsány Ferenc – az akkoriban államtitkárként szolgáló egykori KISZ-es pajtás, Szilvásy György aktív közreműködésével – 1994-ben vette lízingbe az államtól, majd azt egy állami vállalat visszabérelte tőle. A jól bevált technológia szerint véletlenül éppen annyiért, amennyi az éves bérleti díj volt. […] A futamidő végén aztán Gyurcsány cége maradványértéken megvásárolta a villát.

Ez ugyan 2003 végén történt, ám a valóságban a tulajdonszerzés csak 2004 decemberében következett be.” Akkoriban a hatályos jogszabályok szerint csak úgy lehetett állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogát megszerezni, ha az engedélyt erre a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója megadta. Létezik olyan dokumentum, amely tartalmazza az értékesítési engedélyt, csakhogy azt nem Thuma József akkori KVI-vezérigazgató, hanem a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Kiss Péter írta alá, akinek az aláírása ebben az ügyletben jogellenes volt.

2012, Hvg.hu: „A csillebérci úttörőtábor tulajdonjogáért 2000-ben indított per a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium a Magyar Úttörők Szövetsége és társai ellen. A felperes annak megállapítását kérte, hogy érvénytelen az az ajándékozási szerződés, amellyel a Kommunista Ifjúsági Szövetség 1989-ben a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségre ruházta a csillebérci ingatlan tulajdonjogát, és indítványozta az eredeti állapot helyreállítását. […] A 2004-ben született jogerős közbenső ítélet szerint érvénytelenek a 46,5 hektáros tábor elajándékozásáról szóló szerződések.” A csillebérci úttörőtábor ingatlanának tulajdonjoga 15 évi pereskedés után végül jogerősen ismét a magyar államé lett, mert jogellenes volt az ajándékozási szerződés.

Emlékezzünk néhány rendszerváltozás körüli történetre.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egykori jelentése szerint a Gerbaud Ház értékesítése 1991 nyarán hemzsegett a szabálytalanságoktól és a magyar államra nézve kedvezőtlen vállalásoktól. Egyszerű állampolgári ismeretekkel szinte felfoghatatlan mindaz a szerződéses kikötés, amit a befektetők kikényszerítettek vagy elértek az értékesítést végző Állami Vagyonügynökségnél. Az ÁVÜ garanciát vállalt a külföldi szerződő féllel szemben adó-, illeték-, vám- és egyéb tehermentességért, még az alvállalkozók irányába is. Az ingatlant pedig ingyenes mellékszolgáltatásként adták tulajdonba, amire jogszabályi lehetőségük nem volt.

Az egykori MSZMP vagyonelszámoltatása kapcsán az ÁSZ több megállapítást is tett. Ilyeneket: 1988. december 31-én 2641 ingatlana volt az MSZMP-nek. 1990. augusztus 31-re az ingatlanok száma 365-re csökkent. Ennek az elsődleges indoka az volt, hogy nem rendelkeztek 1985 előtti időszakra vonatkozó adatokkal, mert azok például megsemmisültek. A szervezet bevételi forrásainak adatai számszakilag hibásak voltak.

A képzőművészeti alkotásokkal nem tudtak elszámolni, nem tudtak eredetet igazolni. A képzőművészeti alkotásokból az adatok szerint 1988. december 31-én 39 926 000 forintnyi érték volt a szervezetnél. 1988. december 31. és 1990. augusztus 31. között a növekedés értéke ebben a vagyoncsoportban 2 372 000 forint volt, míg a csökkenés 38 561 000 forintnyi… Ugyanilyen jellegű volt a közlekedési eszközök állományának változása is az adott időszakban.

Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete 2004-ben készült összefoglaló tanulmányában a következő olvasható: „az adatok szerint 12 285 milliárd forint nagyságú induló vagyonnal szemben 6918,4 milliárd forint nagyságú az a bevétel és vagyontömeg, aminek a sorsát – privatizálták, felszámolták – nyomon lehet követni. A vagyon eltűnésének egy részét (10-14 százalék) bizonyos okokkal lehet magyarázni. Ezt is figyelembe véve az induló vagyon csaknem egyharmada (jelen értéken számolva 4000 milliárd forint) viszont minden jel szerint »eltűnt« az elmúlt 13 év alatt. Elemzők szerint ez – az eredeti tőkefelhalmozáshoz hasonló módon – magánvagyonná vált.

Meg kell jegyezni, hogy ez a kalkuláció nem tartalmazza a spontán privatizáció (1988–1990) időszaka alatt bekövetkezett állami vagyonvesztéseket”. Az 1990. évi adatokat 2003-as jelen értéken kell figyelembe venni.

Ezek a tények és adatok már mind ismerősek, elérhetők, valósak. Az is tény, hogy mindezekért büntetőjogi felelősségét senkinek nem állapították meg. Az irányított felejtési hatás pedig működik.

Ne hagyjuk! Éljünk az emlékezés jogával!

Dr. Bencze Izabella

Magyar Idők
http://magyaridok.hu/velemeny/eljunk-az-emlekezes-jogaval-1505317/

Cleveland

Kedves Szellemi Honvédők, kedves CÖF honlap olvasók!

Lehet, hogy ilyen műfaj még nem szerepelt a honlapunkon, de talán nem lesz haszontalan egy olyan eseményről szóló beszámoló, amit személyesen volt szerencsém átélni november 25.-27. között az USA-ban, Clevelandban. Mint köztudott, Clevelandban él a mai napig is a legtöbb „amerikás magyar”, akik elsősorban a II. világháborút követően, főként az ötvenes években, vagy 56-ban hagyták el hazánkat. Több magyar társaság is őrzi magyarságát. A Clevelandi Magyar Társaság minden évben kongresszust rendez, ahova főként az Anyaországból, vagy Erdélyből hívnak meg ún. díszvendéget, aki a fő-előadást megtartja. Idén engem ért a kitüntető megtiszteltetés. Sok-sok előadás, „ki mit tud” Magyarországról, könyvbemutatók, kiállítások, székely hagyományok, irodalmi-zenés est, bál, lehetőleg díszmagyarban. A program is önmagáért beszél, de az elsődleges dolog, ami feltűnik: a szeretet. Szeretet az Anyaországból érkezővel szemben. S bár teljesen, napra készen informáltak a magyar napi politikát és eseményeket illetően, mégis őszinte az érdeklődés, és feltöltő, őszinte a szeretet. A másik szembe tűnő dolog a hitélet aktív gyakorlása. Katolikus lévén a Szent Imre templom miséjén vettem részt, annak a templomnak a miséjén, amelyet évekkel ezelőtt az amerikai püspök be akart záratni, valószínű üzleti érdekek miatt. Azonban a Peller házaspár – kitanulva rövid idő alatt az egyházjog eljárási rejtelmeit, – két és fél éves csata után megmentette a templomot a Vatikán segítségével. A nemrég odahelyezett székely pap, Főtisztelendő Mezei András atya pedig életet lehelt a már halódó lelkekbe. A mise után kb. 15 méter hosszú asztalt lehetett – nagyon gazdagon – megterítve látni, amelyet 150 körüli létszámú hívő vett körül, ünnepelve a szeretett atya születésnapját. Mint egy óriási család. A CÖF honlap olvasóinak nem kell külön ecsetelnem a székely atyhai katolikus templom leégésének tragédiáját, hiszen Önök folyamatosan támogatják adományaikkal Isten háza újjáépítését. De azt el kell mondanom, hogy miután az Atya arra kért, hogy szóljak pár szót anyaországi magyarként a hívekhez, s én többek között a leégett templomról is szót ejtettem, mire visszaértem a terített asztal hosszában a székemhez, 905 dollárt nyomtak a kezembe, hogy juttassam el székely testvéreiknek. Bizony, több mint ötven 1 dolláros is volt a borítékban. Ott sem mindenki gazdag, de a szíve magyar. Már meg is történt az utalás. Ma kaptam András atyától a hírt, hogy jótékonysági estet kíván szervezni a további támogatás érdekében. Ugyancsak támogatást ígért a kinti Bocskai rádió, amit érdemes néha hallgatni. A hazaszeretet és az identitásőrzés remek példáját hallhatjuk benne. És mindenképpen meg kell említeni B. Stenge Csaba hihetetlen kutatómunkájának eredményét, amely „Elfelejtett hősök –a magyar királyi honvéd légierők ászai a második világháborúban” címmel jelent meg a Mikes Kelemen program keretében, vagy Toldy Ágnes előadását és rövidfilm-vetítését „Ártatlanul elítéltek” címmel, amelyből dokumentumszerűen tudhattuk meg, hogy Romániában az 56-os forradalom és szabadságharc magyar szimpatizánsaival szemben szinte nagyobb volt a megtorlás, mint hazánkban. Egy másik óriási szakmai munka eredményével is találkozhattam. Jablonkay Péter Zürichben született, majd 1999-től Németországba költözött. Soha nem élt hazánkban, nem tanult magyar iskolában. Tökéletesen beszél magyarul. Példamutató felkészültsége, erkölcsössége, tisztessége révén az Európai Cserkész Kerület Parancsnoka, aki 8 éves munkájával magyar nyelven elkészítette és nagy részében illusztrálta a napjainkig egyetlen cserkész kézikönyvet, a „Cserkészek okos kézikönyve, mindig kéznél, CSOKK-MIK” címmel. Lenne mit tanulnunk belőle. Magyar történelmet, népdalokat, táncokat, imákat, illemtant, állat-és növényvilág ismereteket, elsősegélynyújtást. Mind egy könyvben. Kár, hogy ez a kincs Magyarországon nem kapható. Remélem, nem érdektelenség miatt. De említsük meg Dr Tápay Miklós magyar nyelvű, a Püski Kiadó által kiadott művét is: „Legyőzötten győztesek” címmel, 1956-ról. Hiánypótló műnek is tekinthető, és mindenképpen hiteles olvasmány. Fentiekben csupán szemezgettem a sok érdekes, értékes hallani,- látni,- olvasni való közül.

 

Kedves Szellemi Honvédők, CÖF oldal olvasók!

 

Úgy gondolom, végtelenül nagy szükség lenne arra, hogy komolyabb, intenzívebb kapcsolatot ápoljunk tengerentúli honfitársainkkal is. Tudom, nagyon jó hatással lehetnénk egymásra. Néha keressék fel a Clevelandi Magyar Társaság, vagy a Bocskai rádió honlapját. A közjogi egyesítésünk mellett egyesüljünk a magyar szellemiségben is.

 

A továbbiakban közzéteszem az általam elmondott beszédet, amit nagy figyelem kísért, majd némi hitetlenkedés. Sokan, főként az 1949 előtt emigráltak és leszármazóik egyszerűen nem hiszik el, hogy a még ma is vannak olyanok, akik visszasírják a Kádár rendszert, és vannak olyanok, akik a mostani kormány ellenségei. Egyszerűen nem fogják fel a kommunizmus lélekölő, személyiség-gyilkos valóságát, amely máig is hat. Ezért az egyért irigylem őket.

Tájékoztatásul hadd jegyezzem meg, hogy a kongresszus témája:”A magyar szellemiség-eszmék és értékek” volt, s ehhez igazodóan az én előadásom címe a következő: „Megmaradni…embernek, magyarnak, nemzetnek.”

 

 

„Hölgyeim és Uraim!

 

Pár évvel ezelőtt egy csoportos utazáson vettem részt Székelyföldön. Velünk utazott egy olyan hölgy is, akinek nem igazán jelentett sokat a magyarsága, és a kereszténység. Tisztességes ember, középfokú végzettséggel, de nem igazán ismerte a történelmet, nem sokat tudott Trianonról, sőt még azt sem értette igazán, miért is beszélnek magyarul Budapesttől majdnem 1000 km-re. Így aztán 2004-ben „nem”- el  szavazott a határon túli magyarok állampolgárságáról, és sokkal jobban szerette a Kádár – féle szocializmust, mint az 1989 utáni rendszert. Ilyen felfogású nemzettársunkból több millióan élnek még hazánkban. Aztán amikor 6 nap után hazaértünk, a következőt mondta nekem: „minden kétkedő anyaországbeli magyarnak kötelezővé tenném, hogy elmenjen pár napra Erdélybe. És akkor teljesen megváltozna Magyarország”.

Én csak egy napja vagyok itt Önöknél, de a nagy távolság ellenére kötelezővé tenném a clevelandi Magyar Társaság meglátogatását is, hogy minden anyaországbéli kétkedő és közömbös magyar ne csak a nevében, de a szívében is magyarrá váljon.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Szeretettel köszöntöm Önöket sok magyar szellemiségű anyaországbéli testvérünk üdvözletét is hozva. Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, amely az 56-os szám és a magyar történelem örök kapcsolata okán külön is megtisztelő számomra.

Remek dolog itt, Clevelandban szellemiségről, értékekről, eszmékről beszélni, itt, ahol a szállodától talán 10 km-re, a Szépművészeti Múzeumuk előtt egy olyan Rodin szobor található, amelynek üzenete egyértelmű: a józan emberi gondolkodás hatalma soha nem robbantható szét. Bátor gondolat volt a magyar szellemiség témájához nyúlni, most, amikor olyan egyetemes gondok, problémák nyomasztják világunkat, mint a globalizáció réme, és annak legagyafúrtabb eszközei: a menekültipar, a minden téren burjánzó manipuláció, a lakáj média, a kötelező PC, a keresztény ellenesség és keresztényüldözés, a terrorizmus, és a nemzetállamok felszámolása.

Úgy vélem tehát, kifejezetten aktuális a magyar szellemiség eszméinek és értékeinek megvitatása éppen most, amikor zajos történelmi időket élünk. S mivel túl zajos és túl veszélyes, egyértelműen adódott a gondolat, hogy mondanivalómhoz kölcsön vegyem egy nagyszerű brit történész, Sir Bryan Cartledge magyar történelemről írt mesterműve címét, amely a következő: „Megmaradni”. Megmaradni embernek, magyarnak, nemzetnek. Meggyőződésem, hogy a magyar szellemiség értékeiből táplálkozik a világ megmaradásának lehetősége is.

 

Talán sokkoló a konferencia témáját a magyarság megmaradásának gondolatával összekapcsolni, de nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármennyire is kényelmetlen, ki kell mondanunk, hogy az 1956-ban még világszerte tisztelt magyar szellemiség által képviselt értékek és eszmék az elmúlt évtizedek történelmi és politikai viharaiban némileg megkoptak.  A ma még vezető, globális világeszme képviselői pedig mindent el is követnek a nemzetben, függetlenségben és keresztény értékrendben gondolkodók szellemiségének folyamatos elerőtlenítése érdekében.

 

Nézzük hát sorjában:

 

Embernek maradni mindig is nehéz volt az elmúlt 200 000 évben, amióta gondolkodó emberi fajról beszélünk. Hiszen az emberi természet tele van buktatókkal: különféle érdekek, hatalomvágy, az anyagi javak iránti sóvárgás, irigység, önzés, hazugságok, ösztönök fekszenek keresztbe annak a krisztusi tanításnak, amit úgy hívnak: szeretet.

 

Radnóti Miklós így írt 1944-ben: „Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”

 

Ha Radnóti kegyetlenül igaz megközelítését követjük, akkor ma oly korban élünk a földön, mikor az ember mindent elad, elárul, és elhagyja a teremtő Istent.

 

Tudjuk, a mai neoliberális világ egyetemes istene a pénz, az anyagi javak esztelen felhalmozása, és a „mának élés”. De ez a világ kioltja az emberből mindazt a nemes tulajdonságot, amivel teremtése, ha úgy tetszik evolúciós fejlődésének első pillanata óta rendelkezik.

 

Pedig a természetnek léteznek ősi törvényei, amelyek nem csupán a keresztényekre, de az ateistákra is érvényesek. Mert ezek a természeti szabályok biztosítják évmilliók óta a világ működésének lehetőségét, és az ember létezését, még akkor is, amikor az emberi gyarlóságtól vezérelt szándékok néha kilendítik tengelyéből Isten valóságát.

 

Hamlet szavaival élve, most is kizökkent az idő. Az elmúlt évtizedekben ugyanis rendkívüli erőre kaptak azok a nézetek, amelyek támogatják és követik a Soros György nevével fémjelzett reflexivitás elméletet, amelynek lényege: a világ természeti törvényeinek ember általi manipulálása, egy új, kreált, de valójában emberellenes világ létrehozása érdekében.

 

David Rockefeller 2002-ben kelt Emlékirata 405-ik oldalán a következő sorok olvashatóak.

 

„Egyesek azt hiszik, hogy mi (a Rockefeller család) egy olyan titkos szövetséghez tartozunk, amely az USA valódi érdekei ellen tevékenykedik. Családommal együtt internacionalistának minősítenek, aki összeesküszik világszerte másokkal, hogy létrehozhasson egy integráltabb globális politikai és gazdasági világrendszert, egy egységes világot, ha úgy tetszik. Ha pedig ez a vád ellenem, akkor büszkén vállalom, hogy bűnös vagyok.” (Forrás: Drábik János).

 

Ez a mondat azt bizonyítja, hogy lehet a globális gazdasági-és pénz háttérhatalom létezését tagadni, de semmi értelme.

 

Ennek az erőszakos beavatkozásnak bevallottan is egy célja van: olyan, ún. nyílt társadalom létrehozása, amelyben az együtt élőket nem az évszázados közös kötelékek, gyökerek, nem a közös hit, vallás, kultúra, vagy nyelv kapcsolja össze, hanem csupán egy írásba foglalt malaszt, amely mindenkinek korlátlan, de hamis szabadságjogot biztosít. Hamis szabadságjogot, mert

ha több milliárd ember szabadságjoga korlátlan, az egyenértékű a káosszal, és az anarchiával. Hiszen minden ember szabadságjoga addig érhet csupán, ahol a másik ember szabadságjoga kezdődik, vagyis az együttélésben nincs korlátlan szabadság. Korlátlan szabadság egyedül a szellemben létezik. Az együttélést szabályozó mechanizmust pedig rendnek hívják, más néven államnak, még szebben: nemzetállamnak. Persze, ez a struktúra fegyelmet, önkontrolt, önzetlenséget, néha lemondást, emberséges gondolkodást és magatartást igényel. Így szinte természetes, hogy a globalizmus támogatói számára a nemzetállami struktúra a legnagyobb ellenség. Szándékosan nem liberalizmusról beszélek, mert az egyrészt túl tág és összetett, sok alfajú fogalom, másrészt a klasszikus liberalizmusnak azért van néhány pozitív értéke is. Ne feledjük, Kossuth is liberális politikus volt. Ugyanakkor a globalizmusnak csupán az azt szervezők számára van előnye.

 

Szeretnék megemlíteni néhány olyan manipulált eszmét, amely a globalizmus, vagyis a teljes egysíkúság, az identitásvesztés és a totális káosz világába vezet. Ilyen a genderizmus, vagy az egyneműek házasságkötésének támogatása. Miért is? Mert a születéskor kapott biológiai nem természetszerű létezése, illetve a különneműek intim kapcsolata az emberi faj fennmaradásának fizikai alapköve. S ez a tény nem cáfolható. Ki kell mondanunk, hogy az orvosi esetek kivételével a természetestől eltérő irányt támogató eszmék a világ eredendő rendjének felborulását eredményezik. Hálát adok ezért Istennek, hogy olyan országban élek, ahol a család alapját – Magyarország Alaptörvénye szerint is – egy férfi és egy nő alkotja.

 

Az emberi létezés értékeiben ugyanilyen identitásvesztést eredményez az a manipuláció is, amely mások munkájának, erőfeszítéseinek a kihasználására sarkall milliókat „humánum” fedőnév alatt. S ennek a manipulációnak egy célja van: Európa meggyengítése. Hogy miért pont Európa? Mert Soros György George Bush 1989-es hatalomra kerülése után bevallottan is áttette hadszínterét Amerikából Európába. Áttette, mert az USA bekebelezését keresztül húzta Bush republikánus felfogása. S Európában partnerekre is talált a neoliberális politikusok körében.

 

Gyökértelenséget okoz továbbá az a mélységes szakadék is, amely a szegény és közép-rétegek valamint a hatalmi elit között mára kialakult. Az a bizonyos olló rendkívül tágra nyílt.

 

Mintegy 300 trillió dollárt működtet (1 trillió egyenlő 100 milliárddal) a Globális Pénzimpériumnak is nevezett réteg, és ezzel olyan lehetőségek nyílnak meg előttük, amelytől megrészegedve át kívánják venni a teremtő Isten helyét.  S ez a tény akár az emberiség kiirtásához is vezethet, mert bármit megtehetnek. Vajon milyen irányba viszi az emberiséget a Föld természeti erőinek teljes kirablása, s az ezzel okozott klímaváltozás? Mi vár ránk a génmódosított termények fogyasztásával?  Mi célt szolgál az élőlények öncélú klónozása, a szervkereskedelem, a kábítószerek szervezett terjesztése? Mi lesz velünk a vegyi alapú gyógyszerek elmondhatatlan mellékhatásai, a környezetszennyezés, a modern kori népvándorlás évszázadokig ható negatív következményei miatt? Mit nyújtanak az emberiségnek a vegyi, biológiai fegyverek, vagy „egyszerűen” csak az atom-, és hidrogénbombák?

 

Hova vezet az emberi mértéktelenség útvesztője?

 

És milyen irányba visz az a szellemi környezetszennyezés, amely manapság a lakáj kereskedelmi médiumokból árad? Ezek a műsorok rendre eltorzítják a valóságot, és az emberi természet legvisszataszítóbb, legaljasabb jellemzőinek bemutatására helyezik a hangsúlyt. Felmagasztalják az igénytelenséget, és a torzulást állítják milliók követendő példájaként. Államokról, emberekről, történésekről hazugságokat terjesztenek, tudatosan félrevezetnek, embermilliókat manipulálnak irányítóik érdekei szerint. Önök az elmúlt másfél évben testközelben tapasztalhatták meg ennek a manipulációnak az egyik formáját, miközben a valóság két héttel ezelőtt teljesen mást eredményezett.

S milyen irányba viszi az emberiséget az a tény, hogy technikai fejlődés címszó alatt számítógépes virtuális világba taszítják az élet szépségeinek és nehézségeinek megélése helyett, s emberek százmilliói magukba zárkózva, okos telefonjukkal összenőve elfelejtik a társalgás és társas érintkezés művészetét. Rigában, Lettország fővárosában egy közösségi helyen találkoztam egy fontos felirattal: „Nálunk nincs internet, beszélgessetek egymással!”

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Hogy is kapcsoljuk össze az „embernek” és a „magyarnak” maradás feladatát? Egyszerűen. Nagyjaink gondolataihoz fordulunk. Tamási Áron szavait idézem: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.” Milyen igaz megállapítás!

 

De mit is jelent a „hitvány” jelző? Rossz minőséget. Olyan embert jelent, aki nem felel meg az elvárásoknak. De végül is mit várunk el a magyar embertől? Ki a magyar? Mi a magyar?

 

Ismét egy nagyszerű írónk gondolataihoz nyúlok. Illyés Gyula ugyan a XX. századi magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja, de a nemzeti elkötelezettségéhez nem férhet kétség.

 

Illyés szerint „a hasonló közös lélek, a közös múlt, a hasonló gond… egyesít és választ szét. Magyar az, akinek a nyelve és az esze is magyarul forog….Az a magyar, aki bátran szembenéz a nép bajaival, a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot… meg akarja valósítani. …Magyar az: aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolataiban.”

 

Ma, Magyarországon igencsak sokan „bírják” gondolataikban a homályt. Teljesen közönyösek, vagy kifejezetten ellenségesek a közélettel, így a magyar szellemiséggel kapcsolatban is. A mondandóm elején példával mutattam be, hogy sok honfitársunk milyen fertőzött gondolati térben éli még ma is az életét. De van olyan értelmiségi politikusunk is, rendszerváltozás utáni időkben országgyűlési képviselő, aki svájci sapkának nevezte a Szent Koronát, vagy egy másik egy hónapja nyilas pogromnak 1956-ot. Nincs még egy olyan ország az Unióban, amelynek egyes képviselői annyiszor jelentették fel a 2010 óta regnáló magyar kormányt, mint a mi országunk. 2004-ben az állampolgárságról szóló népszavazáson megtagadtuk a határon túl élő magyarjainkat. És idén, érdektelenség miatt érvénytelen lett az a népszavazás is, amelyet országunk magyarnak maradása érdekében szervezett meg a kormány. S valljuk be, ebben a harcban a határon túli magyarjaink sem támogatták eléggé az Anyaországot. 10 évvel ezelőtt a hatalom fejmagasságban lövetett gumilövedékkel az 56-os forradalmat békésen ünneplő tömegbe, számtalan szemkilövést és más súlyos sérülést okozva. S ennek a hatalmi felfogásnak még ma is vannak szép számmal támogatói.  Így az a gondolati széthúzás, ami a határon belüli magyaroknál – különböző okok miatt – megtapasztalható, erőteljesen kihat a magyarság egy szellemben történő egyesítésének lehetőségére.

 

De miért van ez? Mi történt velünk az Anyaországban?

 

Úgy gondolom, bármennyire is elítéljük azokat a társainkat, akiknek nem sokat jelent a magyarságuk, ők csupán a múlt bűneinek hordozói, kivetítői. A kommunista elnyomás, taktika, annak gátlástalan eszközei rögzültek bennük, ami sajnos tovább örökíthető.  Sokan élnek még olyanok, akik jellemüket illetően is eligénytelenedtek a gulyás-kommunizmusban, mert ott nem kellett a tetteikért felelősséget vállalni. Helyettesítette őket a pártjuk, hisz a párt proletár gyermekei voltak, s tán még ma is azok.

 

Az elmúlt évtizedekben az egymás gyűlöletére, megfigyelésére és feljelentgetésére alapozó társadalmi berendezkedés mélyen beleívódott a nem kellően iskolázott, önállóan gondolkodni képtelen, befolyásolt társainkba, s az emberi szabadságról, tisztességről beléjük táplált téves kényszerképzetek máig hatnak. A „merjünk kicsik lenni” szocialisták által képviselt eszméje még mindig érezteti hatását, s ez a negatív erő nem az ideális magyar tudat visszaépítése felé hat.

 

Az ugyanakkor örvendetes tény, hogy a mostani kormány 2010 óta számtalan olyan intézkedést hozott, amely a magyar szellemiség újjáébresztését célozza. Olyan értékeket teremt, amely a polgárosodás útját kövezi ki. S a magyar közmédia is minden lehetőséget megragad a magyarságtudat erősítése érdekében.

 

Hiába, az a rombolás, amelyet Trianon óta a magyarságnak el kellett szenvednie, nem törölhető ki 6 év alatt. Azért említek 6 évet, mert nekem úgy tűnik, hogy a magyar szellemiség felélesztése, és a valódi rendszerváltás az Anyaországban csak 2010-ben történt meg.

 

A magyar szellemiség torzójának egésszé formálása lassú folyamat lesz, de nem adhatjuk fel. Az oktatás, az újra éledt cserkészet, a történelmi egyházak és a közmédia felelőssége óriási, de kemény ellenszélben kell működniük. Csak remélni tudom, hogy a 2018-as választásokon nem fordul meg az irány, mert a magyarságtudat visszaépítése nélkül nem sikerülhet a magyarnak, s ezzel együtt a nemzetnek maradás feladatát végrehajtani.

Természetesen sokan vagyunk elkötelezett magyarok otthon, és néha rendkívüli, szívet – lelket melengető találkozások, programok átélői vagyunk. Sokan vagyunk erős magyar szellemiséggel felvértezve, de még nem elegen. S hogy többen legyünk, Önöknek is segíteniük kell. Elsősorban a liberális média hazánkról szóló manipulált hazugságairól kell a leplet együtt lerántanunk. Sokkal intenzívebb együttműködésre van szükség civil szervezeteink között is, és ki kell használnunk az anyaországbeli közmédia, és a helyi médiumok, valamint az internet adta lehetőségeket is. Ezért szeretnék külön is beszélni a Bocskai rádió szerkesztőivel. Tudjuk, a liberális, globális világhatalom egyik legfontosabb eszköze a hazug, befolyásoló média. Ennek segítségével most épp azt kívánják elérni, hogy a kis, szerintük hőbörgő Magyarország, és a patás ördögnek beállított miniszterelnöke megtörjön. S ha ez bekövetkezne, Magyarország megszűnne magyar országnak lenni. Ezt pedig meg kell akadályoznunk. Ne feledjük, a trianoni tragédia egyik fő okozója is a nyugati hazug sajtó akadálynélküli terjesztése volt.

 

S hogy miért lett országunk a liberális média célpontja? Mert hazánk az Unióban 2010 óta a nemzeti függetlenség, egy új, ha úgy tetszik, unortodox gazdaságpolitika és az őszinte, PC nélküli politizálás élharcosává vált. Csak remélni merem, hogy a Brexit és az amerikai elnökválasztás eredménye olyan két figyelmeztetés a globális eszme képviselőinek, amely gondolkodásra kényszeríti azt a politikai világ – elitet, amelyet a középosztály már sem itt, sem Európában nem tűr tovább.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Most pedig vegyük szemügyre a nemzetnek maradás súlyos, de gyönyörűséges feladatát. Illyés Gyula szerint minden nemzetnek van jellemzője.

 

„Hogy egy nemzet milyen fajta, a viselkedésén ismerszik meg. …Vannak szolgaiak és szabadságszeretők. …Nekünk a legnagyobb örökségünk: a szabadság. Ezért konok, hallgatag, elhúzódó, sőt egyenetlenkedő a magyar. A függetlenség, a különállás a legnagyobb kincse. Minden nemzetnek fontos a szabadság, de nálunk nagyon sok volt a vér és az áldozat.”

 

Sir Bryan Cartledge így ír nemzetünkről a „Trianon egy angol szemével” című könyvében:

 

„Más, szerencsésebb nemzetek történelme diadalokkal és győzelmekkel van megtűzdelve. Magyarországé szerencsétlenségekkel és veszteségekkel. A magyarok erőssége a túlélés és a talpra állás.” Valóban, hosszú időkre visszatekintve sikeresen gyakoroltuk a túlélés és a talpra állás művészetét. És mindig a szabadság eszméje hajtott minket ebben a harcban. Történelmünk szabadságharcok sorozata. Elengedhetetlen ezért, hogy teljes igazságában ismerjük nemzetünk történelmét, mert ez lehet az az erő, amely a minden magyarban rejlő „magyarság kódot” képes életre hívni. Még a közönyösökben is. De valóban az igazságot kell ismernünk. Azt a történelmi igazságot, amelyet évtizedekig elhazudtak előlünk, s amelynek nagyon sok valódi részletét még most sem ismerjük.

 

Nem ismerjük, mert sokak érdeke – határon belül és kívül – is az volt, s talán még ma is az, hogy ne fedezzük fel népünk nagyságát, erejét. Talán még ma is létezik olyan érdek, amely nem szeretné, hogy megismerjük azokat a technikákat és hatalmi tényezőket, amelyekkel élve, vagy visszaélve, akár a nagy-vagy kisantant országai, aztán külön is a szovjetek országunk meggyalázására, megsemmisítésére törekedtek. El kellene juttatni a magyar társadalom kétkedő rétegét arra a tudati szintre, amelyen felfogja, hogy a kommunizmus nem viszonylagos jólétet hozott, hanem elsilányította az embert, és súlyos tragédiákat okozott. Mindenkinek tudnia kellene, hogy a kommunizmus világviszonylatban mintegy 100 millió emberáldozatot követelt. És mindenkinek meg kellene érteni, hogy a kommunizmus, és a globalitást támogató liberalizmus egy tőből fakad. Egyiknek a „világ proletárjai egyesüljetek” a jelszava, másiknak a nyílt társadalom megvalósítása a célja, amelyben a világ proletárjai egyesülnek. De ezt a tényt még milliónyian nem fogják fel. Nem értik, nem így gondolják, mert a nemzetközi és a magyar kereskedelmi lakájmédia képviselői, valamint Soros és társai által támogatott szervezetek sztárolt „megmondó” emberei, s a nyílt társadalmat támogató politikusok mást állítanak.

 

Hát így működik a történelemhamisítás, és a magyar hírnév bemocskolása. Így működik, ha nem vagyunk résen, és nem teszünk megfelelő lépéseket a történelemhamisítók ellen.

 

Ezért is hoztam Önöknek ajándékba több filmet, amelyek közül hármat a Magyar Örökségdíjas rendező, Jelenczki István készített. „A Háború a nemzet ellen” című film a magyar közösségi vagyon rendszerváltozás utáni szétrablásáról, „Az Igazság soha nem késő” című az igazságtétel elmaradásáról, az „Égi élő igazság” pedig a Szent Koronáról szól. Ezt az utóbbi DVD-t a filmrendező küldte Önöknek. A már említett Sir Bryan Cartledge úrral is készült egy film, amelyben Trianon valóságáról beszél rendkívüli empátiával. Ezt a filmet a magyar közönség még nem látta. A Duna Televízió vezérigazgatója az ideutazásom előtti napon adta át, hogy elhozhassam Önöknek az igazságot Trianonról, egy angol diplomata szemével.

 

Kérem, alkalomadtán nézzék ezeket a filmeket nagy figyelemmel, mert ezekből az alkotásokból sok minden megérthető. Hallhatják pl. Antall József, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünk beszédét arról, hogy kreált államcsőd kilátásba helyezésével kényszerítette őt a nemzetközi háttérhatalom arra, hogy a kormányzásban a liberálisokkal működjön együtt. Ezekből a filmekből érthető meg, hogy mi munkál bennünk, magyar szellemiségű, anyaországbéli magyarokban akkor, amikor kívülállók számára érthetetlen és értelmezhetetlen módon küzdünk a függetlenségünkért. Úgy akarunk függetlenek és magyarok lenni, hogy egyben európaiak maradjunk egy megújult Unió kötelékében. Magyarok akarunk maradni, keresztények akarunk maradni, és mi akarjuk meghatározni a jövőnket. Mi akarjuk meghatározni, mert elég volt a történelmünk során abból, hogy mások döntsenek a mi sorsunkról! Ez a gondolat képezi a magyar szellemiség alapját, ez a cél adja azoknak az egyetemes eszméknek és értékeknek a lényegét, amely fennmaradásunkat biztosíthatja.

 

Hölgyeim és Uraim!

 

Jelenczki István készített még egy filmet, amelyet sajnos még csak viszonylag zárt körben ismerhetünk. ’Ön-tér-kép’ a címe, s egy ismert pszichológiai eljárást, a családállítást kísérelte meg a magyar nemzetre kivetíteni. A családállítás, mint módszer, a múltban és a tudattalanban kutat, és nagyon gyakran segít olyan problémák megoldásában, amelyek csak a tudatalatti agyi tartományokban rejlő okok feltárásával és kimondásával orvosolhatóak. A film döbbenetes, következtetést vont le: a magyar nemzet a teljes szétesés küszöbén áll. De a film szerint van visszaút is. A nemzetben és keresztény értékrendben gondolkodók számára egyértelmű, hogy ez nem más, mint a rend és a szakralitás helyreállítása.

 

Rend és hit. Hit és rend. Rend az agyakban, rend a lelkekben, rend az országban, és rend a világban. Vissza kell térnünk 10 kicsi szabályhoz, amelyet Tízparancsolatnak hívunk. Vissza kell térnünk a kizárólag a lelkiismereten alapuló döntésekhez. És hit kell. Hit az igazságban, hit az emberben, és elsősorban: hit Istenben. Hit abban az erőben, ami valódi teremtő erő, ami szakrális, s amit a Szent Korona képvisel. Hit a keresztény, egyetemes értékrendben. Hit a közös ima erejében. A legújabb amerikai agykutatás egyes eredményei szerint agyunk kvantumszámítógép módjára működik, így gondolataink ún. kvantumkapcsolatba kerülnek a világegyetem alkotórészeivel, és kölcsönhatásban állnak egymással. Ez azt jelenti, hogy a közös ima és gondolat ereje több mint szakrális, már-már fizikailag mérhető jelentőségű. Ezért a hitünk és imánk közös erővel és Isten akaratából megállíthatja azt a folyamatot, amit a liberális manipuláció eddig elkövetett a természet törvényei és így az emberiség ellen. A jóra irányuló emberi összefogás és akarat ereje ugyanis legyőzhetetlen. Még a globalisták számára is.

 

De magyarként még ebben a kemény harcban se feledjük Márai Sándor intelmét: akárhova mégy, akárhol vagy, akármit teszel, vagy nem teszel, akármit mondasz, vagy elhallgatsz,  „a haza Te magad vagy”!

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

 

 

.