Tisztelt Szellemi Honvédők!
Kedves Támogatóink!

A megelőző évben, véleményünk szerint, alapítványunk történetében a leghatékonyabb munkát végezte.

Elindított civil missziónk bátorítást és ötleteket adott új közösségek szerveződéséhez, rávilágított, hogy milyen nagy fontosságú az önfinanszírozás.

Büszkék vagyunk arra, hogy támogatóink adományait mindenkor a Kárpát-medence összes közösségének javára hasznosítottuk. Optimális hatékonysággal folytathatjuk a polgári társadalmat erősítő, a közjót szolgáló tevékenységünket, kibővített formában.

Alapítványunk kiemelt és jelentős dátumhoz érkezett. Ebben az évben ünnepeljük 10 éves alapításunk jubileumát.

Működési költségeink tevékenységünk szélesítésének arányában növekednek. A társadalommal és a gazdasággal összefüggő munkálkodásunk az emberek sorskérdéseinek megoldására irányul.

Egyaránt foglalkozunk a hazai és a kárpát-medencei magyarokat, valamint az európai civileket érintő események feldolgozásával, ha szükséges, azokra véleményt formálunk.

Két honlapunk sikere elvitathatatlan, híreinket állandóan frissítve, a civil világ eseményeit követve segítjük a Kárpát-medence közösségeinek egymásra találását. Napjainkban facebook oldalunk több mint 20.000 látogatót vonz.

Szellemi honvédőink aktív munkája kapcsán a nemzeti oldalon véleményformálókká váltak. Közel 20.000 levelezőnk egyben önkéntes segítőnk is.

2019-ben is kitüntetjük a két legaktívabb szellemi honvédőnket és egy arra érdemes polgári közösséget.

Bevált, és két helyen, Budán és Pesten működtetett Civil Akadémiánk minden hónapban érdekfeszítő előadással és ismert vendégek meghívásával várja az érdeklődőket. A sikert mi sem bizonyítja jobban, hogy vidéki támogatóink kérésére kihelyezett civil akadémiákat létesítünk.

Előző években végzett munkánkra támaszkodva ismert európai civil aktivistákat hívunk meg és velük együtt létrehozzuk az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozást (EuCET). Szilárd alapra építkezünk, mégpedig a 2011-ben alapított, határon túli magyar ernyőszervezetekre épült Civil Együttműködési Tanácsra (CET).

A 2019. április 25-26-án tervezett tanácskozás jól illeszkedik az európai parlamenti választásokhoz. A meghívottak részére lengyel, angol és magyar nyelven vitaindító anyagot készítünk több európai jogász anyagainak bevonásával. Terveink szerint a résztvevők száma megközelíti majd a 300 főt. Az európai országokból érkező civil aktivisták zárónyilatkozata figyelemfelhívó lesz, erősíti a brüsszeli intézmény megújulását és a polgári kezdeményezések hatékonyságát.

  1. március 15-re 1000 fő lengyel barátunk érkezett az 1848-as forradalom ünnepi eseményeire. Ez évben november 11-én, a Lengyel Függetlenség Napjára hasonló hatékonyságú látogatást szervezünk.

Részt veszünk a kettős minőségű élelmiszerekről tartandó uniós bizottsági tárgyaláson, amely petíciós beadványunk sikerére utal.

Társadalmi gazdaságpolitikai kérdésekre reagálunk sajtótájékoztatókon és az MTI OS közleményekben.

Kuratóriumunk tagjai rendszeresen szerepelnek és publikálnak az írott sajtóban és az elektronikus médiában.

Szakértőkből álló csoportot hozunk létre C12 néven annak érdekében, hogy küzdjünk a PC és a fake-news ellen, ugyanakkor az általunk megfogalmazott vélemények optimálisan tükrözzék a valódiságot.

Továbbra is feladatunknak tekintjük a korszerű gyermekélelmezést és a vidéki kistermelői közösségek létrehozását. Négy kötetes receptgyűjteményünk segíti a modern főzési technológiák tanítását, amihez szakembereink helyi segítséget nyújtanak.

Újszerű megoldásként a vidéki családok és kisvállalkozók részére a hozzánk érkező adományokból befőző berendezéseket kívánunk eljuttatni a házi kiskertekben termesztett gyümölcs és zöldség feldolgozásához.

Ezen elképzelésünket megosztottuk az Agrárminisztériummal is.

Fentiek alapján nagy tisztelettel fogadjuk adományaikat, valamint jövedelemadójuk nekünk juttatott 1%-át.

CÖF-CÖKA kuratóriuma

Támogassa alapítványunkat!

Kétféleképpen tudja munkákat segíteni:

Ajánlja fel adója 1%-át

Adószám: 18003534-1-41

Letölthető nyilatkozat

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány bankszámlaszáma:

Unicredit Bank

10918001-00000064-35950004

Köszönjük támogatását!