Nem volt hiábavaló összehozni a szombati tüntetést. Ritkaság, de minden lényegi követelés teljesült.

Szinte hihetetlen, de igaz: sikeres volt a szombati tömegdemonstráció, mert az összes lényeges kérés, kívánság, óhaj teljesült és megvalósult minden, amit akartak.

Nézzük sorban.

LEGYEN DEMOKRÁCIA!

Olyan demokrácia lett, mint a szél! Igaz nem most, de egy országban, amelyben egy ilyen jellegű és méretű demonstráció létrejöhet ott bizony demokrácia van. Nyugodtan lehetett szapulni a kormányt, a miniszterelnököt, a minisztereket, a pártokat – mindenkit. El lehetett mondani a szónoklatokat, a beszédeket és még el is lehetett énekelni a dalokat. Lehetett szabadon vonulni az utcán, senkire nem förmedtek rá a rendőrök. Ez a demokrácia kicsúcsosodása volt, vagyis a követelés könnyedén teljesült.

NE LEGYEN EGYPÁRTRENDSZER!

Hopp és ez is megvan! A parlamentben ott van ugye a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, az LMP, az MSZP, mint párt, de ad képviselőt az Együtt és a Párbeszéd is. Sőt még kisebbségi honatya is akad. Ez aztán olyannyira többpártrendszer, hogy húha. Színes kavalkádja ez a mozgalmaknak. Ez a követelés már akkor teljesült, amikor felírták a papírra.

NE LEGYEN FÉLELEM!

Ha valami nem volt szombaton, az a félelem. Micsoda siker! Ezt is elérték egy pillanat alatt. Olyan bátran sétált, táncolt és beszélt mindenki, mint ha megannyi ketrecharcos jött volna össze a fővárosban. Senkinek sem kellett félnie semmitől és senkitől. Bátorság polgártársak, bátorság. A félelem is legyőzve. Ez is rendben van.

LEGYEN ÚJ VÁLASZTÁS!

Még ez is lesz! Mondhatni nyitott kapukat döngettek a tüntetők, mert az új választás – ha nincs is a nyakunkon – napról, napra közeledik. Itt van a spájzban. Már nincs négy év hátra a következő voksolásig, hiszen 2022 tavaszán ismét mehetünk választani. Ez a követelés is kipipálva.

Szóval felebarátaim minden a legnagyobb rendben. A megmozdulás a lényegi céljait elérte. Orbán Viktor mondjuk a helyén maradt, de ez sem lesz mindig így, hiszen jöhet majd egy pillanat valamikor a jövőben, amikor ő is távozik. Ő maga mondta, hogy a politikusnak fel kell készülnie arra, hogy nem mindig nyer a választáson – szóval ami késik, az nem múlik. 

Kecskés István

Forrás: https://gorbetukor.blogstar.hu/2018/04/15/a-tuntetes-minden-lenyegi-kovetelese-teljesult-/51268/

N. I.