A Gazeta Polska klubjainak XIII. kongresszusa

Ryszard Kapuscinski                                    Tomasz Sakiewicz
elnök, Gazeta Polska Klubok                       főszerkesztő, Gazeta Polska

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Kedves Barátaim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a Gazeta Polska klubjainak XIII. kongresszusát.

A civil mozgalmak közül kevesen mondhatják el magukról, hogy immár 13 év, közösségben eltelt és közjóért működtetett szervezetük munkáját értékelhetik.

Külön köszönetünket fejeztük ki Ryszard Kapuscinski úrnak, mikor alapítványunk kitüntette a 2017-es szellemi honvédő díjjal.

2012-ben a Gazeta Polska klubjai és a CÖF-CÖKA égisze alatt működő Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás szövege ma is aktuális, sőt, a népfelség elvét a figyelem központjába helyezve, közösen meg kell védenünk az európai keresztény civilizációt, és tennünk kell az Európai Unió szükséges megreformálásáért.

A XIII. kongresszus lehetőséget nyújt arra, hogy a 2012. március 15-én aláírt szerződésünket változatlan formában megerősítsük, amely így szól:

A magyarországi és a Kárpát-medencei civil hálót képviselő Civil Együttműködési Tanácskozás (CET), illetve a lengyelországi Gazeta Polska, valamint a Gazeta Polska Klubok egyesülete kölcsönösen nyilatkoznak arról, hogy részt vesznek a Patrióta Európa Mozgalomban és azt működtetik.

Az aláírók hitet tesznek a civil kontroll jelentősége mellett és jelszavuknak tekintik, hogy „Semmit rólunk, nélkülünk”.

Érdekeltek abban, hogy polgári összefogással az egységes Európai Uniós tudat egyre nagyobb mértékben teret nyerjen. Hisznek a nemzetek közös Európájának eszméjében.

Tudják, hogy az egyéni szabadság csakis a közösségekben valósul meg.

Közös hazánk, Európa, a polgárok eddig soha nem látott együttműködését igényli, támaszkodva az öreg kontinens szellemi kincseire, nemzeteinek hagyományos értékeire.

Célunk, hogy ismét méltó helyére kerüljön a család, a hűség, a hit és a szeretet összetartó ereje. Jövőbeni munkánk gyümölcsének tekintjük a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság megvalósítását.

Közös elhatározásunk nyomán ez év őszén megalakítjuk az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsot. A lengyel-magyar kezdeményezés szerint felkérjük Európa polgárainak közösségeit, hogy csatlakozzanak mozgalmunkhoz.

„Viribus Unitis”

„Egyesült erővel”

A tanácskozás minden résztvevőjének sikeres munkát kívánok!

Tisztelettel és szeretettel
Dr. Csizmadia László
CÖF-CÖKA-CET enök

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!