“Bízzál, s virágzóbb századokat remélj, / Elődeidnek szép kora visszatér; / Csak lelkeden tartsd: mennyi sok szent / Vérbe került az igaz dicsőség.”

Berzsenyi Dániel

 

Az elmúlt hét végén a pesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tartotta ötödik családi találkozóját az egyházasberzsenyi Berzsenyi család, a világ számos országából érkezett mintegy százhetven rokon részvételével. Szinte hihetetlen, hogy már csaknem hatezer személyről tudnak, akik Berzsenyi Dániel költő ükapjának, a 17. században élt I. Berzsenyi Benedeknek a leszármazottai, s a családfa tizenkét ágát tartják nyilván a mai utódok. A múlt év őszén Svájcban alakult meg az Egyházasberzsenyi Berzsenyi Családi Egyesület Simon-Osváth Lea Marianna elnökletével, azzal a céllal, hogy megőrizzék és képviseljék azt a szellemiséget, melyet a tradicionális Berzsenyi és azzal rokon családok követtek évszázadokon át, s szeretnék továbbvinni és továbbadni azt a hagyományos értékrendet és nemzeti kulturális örökséget, mely méltó a család „régi nagy híréhez” és a családhoz tartozó személyek gondolkodásmódjához, életművéhez. Az egyesület – és a tervezett alapítvány – célja a Magyarországon és külföldön élő családtagok felkutatása, összetartása, megteremtve a rendszeres találkozások, összejövetelek és kapcsolattartás lehetőségét, ezenkívül az idős, beteg, elesett családtagok megsegítése, továbbá a fiatalok viselkedéskultúrájának fejlesztése, hogy átlagon felüli, művelt, tisztességes tagjai legyenek a nemzetnek, az egész társadalom, szűkebb pátriájuk, valamint saját családjuk javára.

Bár a család legkiemelkedőbb és legismertebb tagja Berzsenyi Dániel (1776–1836), érdemes emlékeztetni Berzsenyi Lénárd huszártisztre, a nagy költő harmadfokú unokatestvérére is, aki végigküzdötte az 1848–49-es szabadságharcot, honvéd ezredesként a VII. hadtest lovashadosztályának parancsnoka volt a világosi fegyverletételig, s kis híján ő is az aradi vértanúk egyike lett, de végül „megúszta” életfogytiglani várfogsággal, amiből nyolc évet Olmützben töltött. Nem volt ilyen szerencsés Berzsenyi Zoltán világhírű sebész főorvos, a székesfehérvári kórház igazgatója, aki a város Vörös Hadsereg általi elfoglalásakor, 1945 januárjában mártírhalált halt – szovjet katonák lelőtték –, s akinek az emlékére a Fejér Megyei Önkormányzat a Dr. Berzsenyi Zoltán Díjat alapította, amelyet minden évben a megyenapon adnak át két kiváló orvosnak. Berzsenyi professzor az Orvosi Kamara, valamint a Hungaria Yacht Club elnöki tisztét is betöltötte, 1934-ben az első balatoni Kékszalag vitorlásversenyen Nemere nevű vitorlásával kilencedik helyezést ért el. De a család szempontjából dr. Berzsenyi Zoltán azért igazán fontos, hogy éppen 75 éve, 1940 nyarán ő szervezte meg a Berzsenyi család első találkozóját a budapesti belvárosi (a második világháború végén elpusztult) Vadászkürt Szállodában, akkor még tizennégy személy részvételével. A második találkozó 1941-ben, a Szent Gellért Hotelben volt, ahova már harmincnégy családtag jött el. Állítólag volt egy harmadik találkozó is az 1940-es évek első felében, de ennek nem maradt írásos nyoma.

A Berzsenyi családi találkozók sora hosszú szünet után éppen tíz éve, 2005 nyarán folytatódott, amelyet az Egyesült Államokban élő dr. George Berzsenyi professor emeritus szervezett a Veszprém megyei Nemesvitán, ahova mintegy száznegyven Berzsenyi leszármazott jött el. Ezt követte 2011-ben a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban megtartott negyedik, majd a mostani, budapesti ötödik családi találkozó. Természetesen minden alkalommal emlékeznek a legnagyobb családtagra, Berzsenyi Dánielre, most vasárnap megkoszorúzták a költő 1860-ban a Nemzeti Múzeum kertjében felállított mellszobrát. A családi egyesület sokoldalú kapcsolatépítésének irányát mutatja, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a Gróf Széchenyi Család Alapítvánnyal, s az egyházasberzsenyi Berzsenyi család nemrég elfogadta a fölkérést arra, hogy ők legyenek az Év Széchenyi Vállalkozása-díj idei fővédnökei, amely díjat Széchenyi István születésnapján, a szeptember 21-én megrendezendő ünnepségen adnak át. Ez a megállapodás azt jelenti, hogy a 21. században megújul az a barátság, mely a reformkorban indult a két család között.

Talán kevesen tudják, hogy Berzsenyi Dániel verseit Széchenyi István olyan kiválónak tartotta, hogy kívülről tudta őket. Széchenyi és Berzsenyi kapcsolata a nyilvánosság előtt csak 1830-ban indult – amikor Széchenyi megküldte a költőnek a Lovakrul című könyvét –, de a költő neve már korábban felbukkant a naplóiban. Például 1828 júliusában ezt írja: „Mennél többet olvasom Berzsenyi költeményeit, szívemet annál nagyobb fájdalom tölti el, hogy oly kevesen olvasnak magyarul, hogy Crescence /Széchenyi nagy szerelme, későbbi felesége/ nem olvassa ezt… És Berzsenyi sem ír többé… Egy ilyen tehetség! Mert megkeseredett – Senki sem ismeri el érdemeit. Erény tanúk nélkül az emberben a legfenségesebb dolog!” Az 1830. január 15-én Berzsenyinek írt levélben a költőt így szólítja meg Széchenyi: „Legvalódibban tisztelt Hazámfia!”, s azt ígéri, hogy még abban az évben meglátogatja Niklán a „Nagy Hazafit”. A legnagyobb magyar végül nem kereste fel a nagy költőt, de belső, eszmei kapcsolatuk nem szakadt meg, Széchenyi sokszor idézte Berzsenyi költeményeit műveiben és megyegyűlési beszédeiben is, különösen A magyarokhoz című vers e sorait: „Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed.” Döblingi nagy művében, az Önismeretben Széchenyi két magyar lángészről írta, hogy „nemcsak költő, de látó is volt”: Berzsenyiről és Vörösmartyról.

Megérdemli a figyelmet és a tiszteletet a két nagy család leszármazottainak civil kurázsija: a nemes családi hagyományok őrzése, ápolása és továbbadása az utókornak. Ahogy az egyik Berzsenyi leszármazott fogalmazott a szombati családi találkozón: át kell vinni a szellemi örökséget a túlsó partra, hogy a következő generációk is megismerjék és megőrizzék. A szülők, nagyszülők, korábbi elődök életének, küzdelmeinek, gondolatainak, tetteinek, alkotásainak emlékezete köti össze az élőket az elhunytakkal és e kötelék az egymásra következő nemzedékeket szellemi kapcsolatban tartja össze a családokban, „háznépekben”. Ahogy Kölcsey írja: „És mi a haza egyéb, összetartozó nagy háznép egészénél? Minden ily nagy háznépet saját nyelv, saját szokások, saját ősök, saját hagyomány, saját jó és balszerencse kötnek együvé, s választanak el egymástól. S az előszámláltak mind múltból hatnak a jelenre, mind lélekről lélekre és szívről szívre plántált emlékezeten nyúgosznak; s aszerint, amint vagy hűven ápoltatnak, vagy hűségtelen hidegséggel elhagyatnak, vagy gazdag virágzatú nemzeti élet fejlik belőlük, vagy nemzeti hervadás és enyészet következik.”

A Berzsenyi család összefogása elismerésre és követésre méltó példa posztmodern, értéket és utat vesztett korunkban, melyben a hegemón neoliberalizmus és fogyasztói materializmus a narcisztikus énközpontúság (egoizmus) és a szemérmetlen, féktelen élvhajhászás (hedonizmus) jegyében – „minden szabad nekem” – minden közösséget igyekszik szétrombolni: az egyháztól az államon át a nemzetig és az azt alkotó családokig. Az egyéni önérdek gátlástalan érvényesítése nem ismeri el a természetes közösségek erkölcsi értékeit, normáit, fékeit. A liberális politikai és gazdasági hatalom a társadalom szétdarabolásában, atomizálásában érdekelt, amelyben ember embernek farkasa, nem pedig felebarátja. Ismét Kölcseyt idézve: „A nép, melynek tagjai saját házaikban elszigetelve csak önmagokról gondolkoznak, s parányi céljaikat csak egyenként űzik, még félig vadnép.” Ezért inti unokaöccsét arra: „Légy kész egyesűlni.” Mert „emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki”.

Ehhez csupán annyit: a jelenlegi és ezután szerveződő magyar civil közösségekben minden bizonnyal van annyi ész, erő és „szent akarat”, hogy az egoista, hedonista, nihilista korszellemmel szembeszállva együtt küzdjenek egy jobb, igazságosabb rendért, egy emberségesebb, emelkedő országért, és élhetőbb világért.