MEGHÍVÓ

Tisztelt Barátaink!

Örömmel küldjük meghívónkat a már hagyományossá vált CÖF-CÖKA ország értékelésre.

Figyelemmel arra, hogy a rendezvény színhelyének befogadó képessége meghatározott, ezért kérjük mindazokat,
akik előzetesen még nem jelentkeztek, az alábbi linken mielőbb regisztráljanak.

Regisztrálás

A regisztrációt a jelentkezés sorrendjében fogadjuk el, kérjük megértésüket.

Értékelni fogjuk civil összefogásunk 2014 évi eredményeit, kitérünk a kormányzat teljesítményére, foglalkozunk az ország jövőbeni feladataival,
számba vesszük nemzetvédelmi tennivalóinkat.

Mindaz, amit elértünk, aktív és közös munkánk eredménye. Ezúttal is köszönjük az alapítványoknak és egyesületeknek, akik velünk együtt álltak
ki nemzetünk fontos ügyei mellett, egyénként vagy a Szellemi Honvédelmi Mozgalom aktív tagjaiként és a Békemenet résztvevőiként.

Szeretettel várjuk a jelentkezőket

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök